Választás 2010

2010.04.27. 06:02

Beszélgetni kell az emberekkel

Aktív képviselő szeretne lenni Szabó Zsolt, aki a második fordulóban a hatvani választókörzetben szerzett mandátumot.

R. M.

– Most a családom felé fordulok. A kampány időszakában kevesebb időt tölthettem velük. Utána a munka következik – mondta Szabó Zsolt, aki megyénk 4. számú választókörzetében, Hatvan térségében a Fidesz-KDNP színeiben szerzett egyéni mandátumot.

[caption id="" align="alignleft" width="350"] Szabó Zsolt nem akar szavazógép lenni. Fotó: Tari Ottó
[/caption]

Politikai elképzeléseiről közölte: olyan jogszabály-módosításokon gondolkodik, amelyek elősegíthetik a vállalkozások működését, csökkenthetik a munkanélküliséget, enyhíthetik a fiatalok gondjait. Tervezi, hogy rendszeresen látogatja a körzet településeit, az emberekkel beszélgetve hozza meg a döntéseket. Szakmai fórumokat szervez, amelyek során az ágazatok képviselőivel együtt alakítják ki a követendőnek ítélt álláspontot. Erre nézve külön megemlítette az egészségügy, az oktatás és az építőipar területét.

A választási küzdelem során elhangzott konkrétumokról szólva elmondta: koncepció nélkül semmit nem szabad tervezni. A fejlesztések irányát hosszú időre kell megszabni, figyelembe véve a költségvetés lehetőségeit. A kiadásokat is ennek alapján kell mérsékelni.
– Aktív képviselő szeretnék lenni, nem szavazógép – jelentette ki Szabó Zsolt. – Másként ezt nem érdemes csinálni. A feladat szakmaisága vonz, nem a pozíció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!