Együtt sírunk és nevetünk

– Mikor alakult a zenekar? Ez alatt az idő alatt kaptatok-e elismerést, esetleg díjat a munkátokért?

– Négy évvel ezelőtt, és leginkább a rajongók elismerését kaptuk mind a kislemezünkért, mind pedig a fellépéseinkért  – válaszolt Bence. – Egyre többen követnek Facebookon és egyre több ember jön a koncertjeinkre is.

– Tavaly megjelent az első kislemezetek Harcolj címmel. Milyen volt a fogadtatása?

– Márciusban összehoztuk ezt a kislemezt három dallal – magyarázta Gergő –, amit már az elejétől kezdve nagyon meg szerettünk volna csinálni. Rettenetesen jó volt a munkafolyamata ennek az egésznek. A stúdió nagy élmény volt, és már vártuk, hogy megjelenhessünk. Amikor felkerült a Youtube-ra, mind azt gondoltuk, hogy a magunknak belőtt, 3000 körüli nézettségnek már nagyon örülünk, és nekünk az is elismerés. Hát, ez az első két hétben már felette volt... Sok helyre eljutottunk vele, például ide is ezt küldtük be. Számomra nem az a legnagyobb élmény, amikor a Bon Jovi-számmal állunk színpadra, mert ott alapvető, hogy mindenki énekli a refrént, de ez a siker nem teljesen a miénk. Ám, mikor látom, hogy a közönség egy emberként énekli, hogy „Gyere és szedjük szét…”, az tud igazán feltölteni minket.

– A kislemez címadó dalához klip is készült, mit lehet erről tudni?

– Elkészült, ez az első kislemez, és gondolkoztunk rajta, hogy jó lenne megjelentetni egyik számunkat egy imidzsklippel – mondta Gabó. – Ez igazából arról szól, hogy bemutassa a zenekart. A helyszínválasztás az egy külön procedúra volt, mert két napig jártuk Verpelét határát, hogy egyáltalán hol tudnánk felvenni, végül a vasútállomásra mentünk. El is kezdtük a forgatást, ami nagyon jó hangulatban telt, amíg a kedves „második támogatónk”, a MÁV emberei ki nem jöttek...
– Nem voltak hajlandóak egy fél tál pogácsáért elmenni – tette hozzá nevetve Jocó.
– Ekkor mentünk a második helyszínre, a laktanyába – emlékezett vissza Gabó –, ahol csináltunk pár vágóképet, aztán elkészült a klip, ami most már tízezer fölötti nézettségnél jár fél év alatt. Ez a szám leginkább a mi stílusunk, ezt szeretjük a legjobban.

– Mikorra tervezitek a nagylemez megjelenését?

– Na most… – kezdett bele Jocó – a nagylemezt, azt úgy tervezzük, hogy augusztus végén mennénk el stúdiózni... Az az igazság, hogy valamikor az ősz folyamán tervezzük megjelentetni azt a lemezt, aminek az előkészületei még rendkívül fondorlatosak.

– Eddig felléptetek már több alkalommal a Bor-Rock Fesztiválon is. Több felkészülést igényel egy ilyen rendezvény, mint akár ez a fellépés?

– Én mindegyik koncertre ugyanúgy készülök – mondta Gergő. – Tehát most elmegyünk Tápiószecsőre koncertezni, ugyanúgy készülök, mint a Bor-Rock Fesztiválra. Annyi a különbség a kettő között, hogy az előbb említett fesztivál hazai pálya, mert verpeléti a zenekar, és imádunk otthon koncertezni. Szóval inkább úgy fogalmaznék neked, hogy jobban várjuk a hazai bulikat.

– Hogyan telik nálatok egy próba?

– Ez úgy néz ki, hogy mindannyian odaérkezünk szombaton egy bizonyos időpontban – árulta el Jocó –, olyan délután négy körül. Van a közelben pincészet, és az is gyakran elveszi tőlünk az időt, amit igyekszünk hasznosan kitölteni, például nem szomjazunk. Miután már nem vagyunk szomjasak, sőt, néha még előtte is, bemegyünk a próbaterembe. Bemegyünk, válogatunk kicsit, eljátsszuk a régi nótákat, készülünk koncertekre, aztán meg írjuk az újakat.

– Nekem minden próba egy felszabadulás, kiszakadás egy kicsit a mindennapokból, és kijön az összes feszültség meg az öröm is meg minden – egészítette ki Bence, majd Jocó hozzátette: együtt sírunk és nevetünk.