Kötelező, de nem nagyon
Mik ezek?
XA törvény szerint minden magyar polgárnak – még a kiskorúnak is – rendelkeznie kell személyi azonosításra alkalmas irattal. Ilyen okmánynak minősül a személyi igazolvány, az útlevél, illetve a jogosítvány. Értelemszerűen 16 év alatti személy birtokában legfeljebb az első kettőből kell valamelyiknek lennie. A legtöbb gyereknek azonban egyik sincs. Egészen tegnapig úgy gondoltam, ha valami kötelező, akkor következménye van annak, ha nem tartom be a kötelezést. Szerencsémre azonban ez Magyarország.
Azt mondta a szakember, aki a hivatalos okmányok kiadásában igazán otthon van: kötelező a személyi igazolvány a gyermeknek is, hiszen ő is magyar állampolgár, de nincs szankció, ha a szülő informálatlansága okán nem kérelmezett neki igazolványt. Nincs itt ellentmondás. A rendőr is azt mondta: nem szabálysértés, nincs bírság, ha nincs SZIG a gyereknél.
Most már csak azt nem értem, hogy akkor minek van a törvény. Egyrészt ezek szerint nem tartják, tartatják be, ráadásul a polgárok többsége nem is tud róla, hogy mulaszt. A legtöbb emberben él a gyermekkori emlék: 14 évesen, nyolcadikban kapta meg a személyit. Rosszul jár, aki megvárja az igényléssel ezt a születésnapot. Utána ugyanis már illetékköteles, ami előtte ingyen jár. Ügyes...
Nincs ezen mit bosszankodni. Elég megállapítani újfent, hogy ez is magyarosan intéződik. De ebben a magyaros jelzőben nincs semmi, ami a manapság sokat hangoztatott nemzeti büszkeségre utalna. Inkább szomorú, hogy már meg se lepődünk: Magyarországon nehéz értelmezni egyszerű szavakat is. Nem irigylem a külföldieket, nehéz lehet bennünket megérteniük.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





