HEOL

A csapat úgy döntött, hogy a tekintélyes nyereményt mindenképp valamilyen tartalmas kirándulásra kell költenünk, hogy szórakozhassunk, de egyúttal tanulhassunk is belőle. Többségi szavazással a Dunántúl–Bécs útvonalat választottuk. Településünk, Sirok polgármestere megígérte, hogy rendelkezésünkre bocsátja a falu kisbuszát. Az induláshoz a nyári szünet utolsó napjainak valamelyikét jelöltük ki.

Miután egyikünk lemondta a részvételt, elfértünk egy személygépkocsiban is. Felkészítő tanárunk, Rajnavölgyi Vilmos lett a sofőr. Négyfős csapatunk könnyes búcsú után nekivágott az ismeretlennek. Amikor elindultunk, arra gondoltunk, vajon minek tettek be a szülők hosszú nadrágot? Harmincfokos kánikulában repesztettünk át az országon, meg sem álltunk a fertődi kastélyig. Mindenhol tükör, pompa, de Vili bácsi már akkor mondta, hogy ha ez az épület tízpontos, akkor a schönbrunni százpontos lesz. A nagycenki Széchenyi-kastély mellett Petiéknek a kertben lévő labirintus tetszett a legjobban. Sopronban még felmentünk a Tűztoronyba, de finoman jeleztük tanárunknak, hogy több múzeumra mostanában már nem lennénk kíváncsiak.

Szállásunk a brennbergi táborban volt, ahol finom vacsora, pingpongasztal és egy kávéautomata várt bennünket. Körülöttünk csupa erdő, vezetőnk óvott is minket a rézfülű bagolytól, ami – állítólag – veszélyes ragadozó. Éjszaka hatalmas vihar volt, Laura és Fanni egy ágyba is menekült a villámok elől. Reggel hálát adtunk a szülői előrelátásért, hogy csomagoltak meleg holmit. Bizony, a szombat hűvös, csöpörgő időt hozott. Ez már az óceáni éghajlat?

Reggeli után alig vártuk, hogy életünkben először igazán Nyugatra menjünk. Bécs már várt ránk, bár kissé szomorkás hangulatban. A mi kedvünket azonban ezen a napon semmi nem ronthatta el. Leparkoltunk a Stadtsoper előtt, végigsétáltunk a Kartnerstrassén, megnéztük az István-templomot, benne az igazi Könnyező Madonnát ábrázoló szentképpel, amit Magyarországról hoztak ide.

Ezután városnéző buszra ültünk, mert úgy mégiscsak kényelmesebb. Máté belehallgatott a japán nyelvű idegenvezetésbe, Peti pedig szunyókált egy picit, amíg elsuhantunk a Práter mellett. A Hofburgot már gyalog néztük meg, fényképezkedtünk Mária Terézia szobránál is. A Mariahilferstrassén aztán Vili bácsi – bár csak négyen voltunk – már nem bírt velünk. A lányok bekukkantottak minden ékszerboltba, amit a fiúk nem győztek kivárni, ők menni akartak. Végül mindenki mehetett, amerre látott.

Egy nagyobb tétel Mozart-desszert beszerzése után indultunk utunk utolsó állomására, Schönbrunnba, ami tényleg gyönyörű. A palota is, a park is. Magyar nyelvű magnós idegenvezetést kaptunk. Nagyon élveztük, minden szobában igyekeztünk összehangolni a bekapcsolást. A legjobban Ferenc József íróasztala és az az ágy tetszett, ahol egész életében aludt, végül abban is halt meg. De megcsodáltuk Sissy királyné festményét is.
Ezután kimentünk a kertbe, melynek végében ott magasodik a Gloriett, amit még Mária Terézia építtetett. Vili bácsi balszerencséjére megint találtunk egy útvesztőt, amit nem lehetett kihagyni. Innen kikeveredni csak Peti meg Máté tudott, a lányok és tanár úr már segítségre szorultak.
A Gloriettről belátni szinte egész Bécset, így innen búcsúztunk el a császárvárostól.

Hét óra is elmúlt már, mikor hazafelé indultunk. Először Fanni és Laura aludt el, aztán sorban a többiek is kidőltek. Arra eszméltünk, hogy utolértük azt a vihart, ami Sopronban tette izgalmassá éjszakánkat, de ekkor már haza is érkeztünk Sirokba.
Visszagondolva a Bécsben eltöltött két napra, abban mindannyian egyetértettünk, hogy szép befejezése volt ez az idei nyárnak. Jó lenne jövőre is valami hasonlóval előrukkolni…