Eddig huszonöt a biztos induló

Mik ezek?
XAmi a további menetrendet illeti, az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottságoknak (OEVB) a szabályok szerint három napjuk van még az ajánlószelvények érvényességének megvizsgálására, dönteni az indulási jogosultságról, ám a gyakorlat azt mutatja, hogy a legtöbb körzetben ez a kérdés már pénteken eldőlt. Március 22-én, azaz hétfőn délután négyig kell bejelenteni a Heves Megyei Területi Választási Bizottsághoz (TVB) a területi – magyarán a megyei – pártlistákat, és a TVB határoz azok nyilvántartásba vételéről. A megyei listaállítás feltétele, hogy legalább két egyéni körzetben legyen jelöltje az adott politikai szervezetnek. Az országos pártlisták bejelentését legkésőbb másnap, 23-án délután négy óráig várja az Országos Választási Bizottság (OVB); az országos listaállításhoz minimum hét területi lista szükségeltetik – mondta érdeklődésünkre dr. Benkár József megyei főjegyző, a TVB vezetője.
Eddig huszonöt név a biztos a választásra. Képünk illusztráció. Fotó: Gál Gábor.
Az egyes választókerületeket tekintve igyekszünk néhány érdekességről számot adni. Az egri körzetben ugyanazon a napon, február 19-én vette nyilvántartásba az OEVB a szocialista dr. Nagy Imrét és a Jobbik színeiben induló Sneider Tamást. Habis László (Fidesz, KDNP) március elsején kapta meg az „indulhat” minősítést, míg az LMP-s Juhász Mihály, az MDF-es Nyerges Andor és a Civil Mozgalom által jelölt Laboda Csaba az utolsó pillanatban adta le szelvényeit, nevük mellett még a „döntésre vár” állapotmegjelölés szerepelt az Országos Választási Bizottság honlapján pénteken késő délután. Úgy tudjuk, sorsukról hétfőn születik döntés.
A pétervásárai választókerületben ugyancsak a Jobbik és az MSZP volt a leggyorsabb, február 24-én már nyilvántartásba kerültek jelöltjeik, a fideszes Horváth László március első napjaiban adta le kopogtatóit, igaz, abból több mint tízezer-ötszázat. Itt is tegnap vették nyilvántartásba az LMP és az MDF jelöltjeit. A gyöngyösi körzetben ugyancsak stabilan állt az MSZP–Fidesz–Jobbik hármas, majd pénteken délután került nyilvántartásba az LMP és a MIÉP jelöltje.
Hatvanban a Jobbik volt a leggyorsabb, a párt országos üzenete is az volt, hogy ők, a Fidesszel szemben, nem törekednek a lehető legtöbb kopogtató összegyűjtésére, csak annyit kérnek, amennyire szükség van a hivatalos jelöltállításhoz, így mindenütt hamar regisztráltatták embereiket. A három nagy politikai erő mellett a Lehet Más A Politika itt is tudott jelöltet állítani. A hevesi körzetben szerepel majd a megye egyetlen független jelöltje, Átány polgármestere, Gönczi Mihály Miklós, s ez azon választókerületek közé tartozik, ahol az MDF is sikeresen „produkálta” a minimum 750 ajánlószelvényt. Füzesabonyban érdekesség, hogy ez az egyetlen körzet, ahol a Fidesz–KDNP szövetség jelöltjét – Herman Istvánról van szó – a Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja is támogatja. Viszont a MIÉP indulóját nem vették nyilvántartásba. Dr. Pápai Ákos, az OEVB elnöke arról tájékoztatott, felvetődött a szelvények érvénytelensége, ezért feljelentést is tettek.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Számít-e, hogy ki mennyi kopogtatócédulát gyűjtött?
- Ez előre borítékolja az eredményt. 15.39%
- Majd az urnáknál derül ki az igazság. 69.24%
- Csak a többiek ellen dolgoztak a sokezresek. 15.39%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 5 hozzászólás érkezett-
5. frederick 2010. március 20. 19:51
Huliganthropus! Igazad van. Tényleg nem érted.
-
4. csak egy egri 2010. március 20. 18:11
http://www.valasztas.hu/hu/parval2010/351/351_0_index.html
Hol az MDF által nagy büszkén bejelentett Nyerges Andor féle "bejelentkezés?"
Az országos választási iroda hivatalos honlapján nincs nyoma...
Biztos a Fideszes fiúk keze van ebben is..:-) Ja,nem Ők irányítják az OVB-t?A francba,megint tévedtem..:-) -
3. Huliganthropus 2010. március 20. 17:24
Nem értem, miért jó, ha a z lmp-nek sok jelöltje van.
Ez a párt csak nekünk új, a nevében új, de a politika amit képviselnek a régi. Liberális, bolsevista, a régi pártokból kiesett, kiebrudalt, de nagy hatalomvággyal rendelkezők gyűjtőpártja. Az igaz, hogy előtérbe kerülni félnek, s csak a háttérben mozognak a választások előtt, hasonlóan az mdf-hez, akik az szdsz után a cigánybűnözőkkel kötöttek egyezséget mindkét(mindhárom) párt vezető-bűnözőinek mentelmi jogának megőrzése érdekében. Lmp=szdsz. -
2. frederick 2010. március 20. 16:51
tök jó, hogy ilyen sok lmp-s van a megyében. hajrá!
-
1. nemzetör 2010. március 20. 08:15
az senkit sem lep meg, hogy most joval kevesebb az indulo képviselőjelölt.Az emberek nagyobb része végzetesen kiábrándult az ország elemi érdekeit 20 éve elmaszatolo politikai pártoktol.
Ezen a listán az is látszik, hogy az eddig csak közvetve megitélt roncspártok/MIÉP,MDF, SZDSZ../három hét mulva végleg eltünnek a politikai szinpadrol.
Az elszegényedett , kivéreztetett, nemzeti öntudatátol csaknem teljesen megfosztott Magyarország érdeke az egészen friss politikai párt, a Jobbik megerősödése, s erre alapozva még ez évi győzelme /önkormányzati választások!/.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Valaska József
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





