heves megye

2018.01.05. 13:59

Ősszel három és fél órán át beszéltek képviselőink

Beszédidőben Szabó Zsolt, beadványokban Sneider Tamás­ nyerte a hevesi parlamenti képviselők „versenyét”.

Tóth Balázs

Budapest, 2017. február 27. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter (b) és Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelõs miniszterelnöki megbízott az Országgyûlés plenáris ülésén 2017. február 27-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Évet zárt december­ben az ­országgyűlés is, megnéztük, képviselőink mennyire voltak aktívak az őszi ülésszakban.

Fodor Gábor (független) ősszel egyszer sem szólalt föl, de volt négy indítványa. Egyik benyújtója annak a törvényjavaslatnak, amely kiegyensúlyozottabbá tenné az országgyűlési választást, de a devizahitelesek segítésében is lépéseket sürget. Nem önálló indítványa nem volt, a ­Törvényalkotási Bizottság­ tíz üléséből haton vett részt.

Horváth László (Fidesz-­KDNP) hét felszólalása 32 perc 9 másodpercig tartott. Ezekben a gyermekvédelemmel, illetve­ a tizenkettedik életévüket be nem töltött gyermekek sérelmére elkövetett szexuális erőszakkal szembeni fokozottabb büntetőjogi védelemről értekezett. Utóbbi törvénymódosításhoz való csatlakozása volt az egyetlen önálló indítványa, nem önálló nem volt. A Törvényalkotási Bizottság tíz ülésén részt vett, kettőn helyettesítéssel.

Korózs Lajos (MSZP) hat felszólalása 35 percig és 39 másodpercig tartott, főként az idősekkel, nyugdíjrendszerrel, otthoni ápolással foglalkozott, utóbbi kérdései nyomán idén már voltak változások. Tizenkilenc önálló és három nem ­önálló indítványa volt, ­például a Fidesz kampánykiadásait vizsgáló bizottság felállítását szorgalmazta, s a nyugdíjasokkal kapcsolatban kérdezett. A Népjóléti Bizottság hat üléséből négyen volt jelen.

Mirkóczki Ádám (Jobbik) kilencszer szólalt föl, 35 percig és 9 másodpercig beszélt, például arról, hogy szerinte nemzetbiztonságilag kockázatos emberek kerültek kormánytagok közelébe. Kilenc önálló indítványa volt, például az alaptörvény módosításához, vagy a médiatörvény megváltoztatásához. Nem önálló indítványa nem volt. A Honvédelmi Bizottság hat ülése közül kettőn jelent meg, a Nemzetbiztonsági Bizottságban nyolcból hétszer volt jelen.

Nyitrai Zsolt (Fidesz-KDNP) összesen 13 és fél percig beszélt a parlamentben, háromszor kért szót a cukorbetegek világnapja, a polgárőrök, valamint a bányászjáradékosok nyugdíjas-szövetkezetekben való munkavállalása ­miatt. Hat önálló és három nem ­önálló indítványa volt ősszel, áfával, a magyar sport napjával, bányászjáradékosokkal kapcsolatban, illetve ­egri elkerülő utat is szorgalmazott. A Törvényalkotási Bizottság tíz ülése közül ötször helyettessel volt jelen.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter (b) és Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelõs miniszterelnöki megbízott az Országgyûlés plenáris ülésén 2017. február 27-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

 

Sneider Tamás (Jobbik) négyszer kért szót és összesen 21 perc 41 másodpercig beszélt a szociális ágazat és a nyugdíjasok helyzetéről. Ötvennyolc önálló indítványában a taopénzeket, a letelepedési kötvényeket, és a várólistákat firtatta. Nem önálló indítványa nem volt. A Nemzeti Összetartozás Bizottság kilencszer ülésezett, hétszer Sneiderrel.

Szabó Zsolt (Fidesz-KDNP) államtitkár nevéhez kilenc felszólalás, s 42 perc 7 másodpercnyi beszédidő fűződik. Őt kérdezték is, például az ivóvízminőség-javító programok és a szemétszállítás problémáival kapcsolatban, de értekezett klímaváltozásról, víziközműtörvényről is. Önálló, vagy nem önálló indítványa nem volt.

Vona Gábor (Jobbik) kért szót legtöbbször a megyei honatyák közül, tizenegyszer és majdnem 26 percig vitázott, például Orbán Viktor miniszterelnökkel, akit szerinte csak a foci és a pénz érdekel. Témái közé tartoztak a visegrádi négyek, a gyöngyösi elkerülő út is. Tizenöt önálló indítványában a devizahitelesekkel, mátrai problémákkal, a korrupció elévülésével, a 23-25-ös főutak fejlesztésével foglalkozott, illetve vitára hívta a miniszterelnököt. Nem önálló indítványt nem adott be, a Külügyi Bizottság hét üléséből csak egyszer volt jelen.

Tizenegy órányi beszéd, nyolcszáz iromány a tavalyi esztendőben

Ha az egész esztendőt nézzük, összesen majdnem 11 óráig beszéltek a parlamentben a Heves megyei képviselők, 153 felszólalásuk alkalmával. A honatyák 394 önálló indítványt jegyeztek és 405 nem önálló indítványt, általában költségve­tési módosítót tettek. Mirkóczki Ádám 2 óra 10 percig (30 hozzászólás), Korózs Lajos 2 óra 7 percig (26) beszélt, Sneider Tamás 1 óra 46 perccel (19) harmadik, Vona Gábor 1 óra 32 perccel (31) negyedik, Szabó Zsolt 1 óra 26 perccel (22) ötödik a sorban. Horváth László 46 percig (11), Fodor Gábor 39 percig (4), Nyitrai Zsolt 30 és fél percig (10) beszélt. Indítványokban Sneider Tamás (481) mögött Vona Gábor (100), Korózs Lajos (84), Mirkóczki Ádám (70), Fodor Gábor (44), Nyitrai Zsolt (15), Horváth László (4), Szabó Zsolt (1) a sorrend.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában