Mire költik?

2023.08.03. 19:00

Célegyenesébe ért a részvételi költségvetés első szakasza Gyöngyösön

A gyöngyösiek augusztus 10-ig tehetik még meg a javaslataikat a városi fejlesztésekre.

Szabó István

Részvételi költségvetésből valósult meg Gyöngyösön a Kapcsolódások napja is idén áprilisban

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

Augusztus 10-ig lehet még javaslatokat benyújtani a gyöngyösi önkormányzat 2023-as részvételi költségvetéséhez, hívja fel a figyelmet a városháza. Ahogy arról korábban portálunkon is írtunk, az idén már harmadik éve meghirdetett részvételi költségvetés célja az, hogy a 8 millió forintos keretösszeg felhasználásának módjáról a lakosság közvetlenül dönthessen. 

A városháza a javaslatokkal kapcsolatban felhívja a figyelmet: fontos, hogy azok az önkormányzat hatáskörébe tartozzanak. Egy javaslat lehet bármilyen jó, nem lehet megvalósítani, ha az önkormányzatnak nincs hozzá megfelelő jogköre, emeli ki a városháza. A ötleteknek legfeljebb 8 millió forintból megvalósíthatónak kell lenniük. Olyan elképzeléseket várnak, amelyeknek a következő években nincs számottevő fenntartási költsége. Egy javaslat, illetve annak a megvalósulása ne egy-egy szűk csoport, hanem a városi közösség hasznára váljon. Javaslatot 16 éven felüli gyöngyösi lakosok tehetnek, egy lakos bármennyi javaslatot benyújthat. A  július 10-től zajló javaslattételi szakasz online és offline formában történik. A városháza ajánlja, hogy az ötleteket online, a reszveteli.gyongyos.hu oldalon nyújtsák be, de lehetőség van papíralapon is jelezni azokat a városháza ügyfélszolgálatán, továbbá a Vachott Sándor Városi Könyvtárban, valamint a Mátra Művelődési Központban.

Augusztus 10. után a beérkezett javaslatok szavazásra bocsáthatóságáról a civil tagokkal kiegészült szakmai testület dönt, amelyre legfeljebb 30 nap áll a rendelkezésére. Ezután következik a lakossági szavazás. Az önkormányzat a legalább 100 szavazatot gyűjtő ötletek közül a legtöbb voksot szerző javaslatokat valósítja meg a 8 millió forintos keretösszeg erejéig. A gyöngyösi részvételi költségvetéssel kapcsolatos valamennyi részlet a reszveteli.gyongyos.hu oldalon olvasható.




 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában