2019.04.30. 17:30
A hevesi súlylökőnek megvan az Eb-szint
Öt ország versenyzői küzdöttek egymással Montenegróban.
Kovács Gyula edző (áll, balról) mellett Detrik Balázs és Kovács László a magyar csapat tagjaként Beküldött fotó
Ahogy Detrik Balázs, úgy Kovács László is második helyen végzett a montenegrói Drazevinában rendezett nemzetközi súlylökő versenyen. A hevesi sportolók Kovács Gyula edzővel együtt vettek részt a házigazdákon kívül magyarokat, bosnyákokat, katariakat és szerbeket felvonultató eseményen.
Detrik 16,80 méteres lökésének köszönhetően léphetett a dobogó második fokára, ahol csak szerb vetélytársa előzte meg. Kovács az ezüstnél talán most jobban örült annak, hogy 17,92 méteres eredményével teljesítette az idei U20-as Európa-bajnokság nevezési szintjét (17,75 m).
– Nagy öröm ez, ugyanis Laci már a fedettpályás idényben is több alkalommal túllökte ezt a szintet, de a szabadtéri kontinensbajnokságra csak szabadtéri versenyen lehetett kvalifikációt szerezni. Tizenkilenc éves atlétánknak az idény első versenyén sikerült elérni ezt az eredményt, így biztosan lehetünk abban, hogy a későbbek során még tovább javítani azt – világította meg a hátteret a Hevesi SE szakosztályvezetője, Megyeri István.