Gyűjtsd a vasat és a fémet - újabb állami monopólium?
Mik ezek?
XA parlamentben a közelmúltban ismét előtérbe került a „színesfémbiznisz” ügye. Ezzel összefüggésben az egyik fideszes képviselő azt javasolta, hogy a dohánykereskedelemben tervezetthez hasonlóan a színesfém-felvásárlás is legyen a jövőben állami monopólium.
Pócs János felvetése szerint a felvásárló telepeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, valamint a rendőrséggel összeköttetésben kellene működtetni. Cséfalvay Zoltán államtitkár jelezte: a kormány olyan megoldást tud támogatni, ami biztonságot teremt, de a tisztességes kereskedőket nem hozza hátrányba.
Az „államosításnak” még a gondolatát is indulattal fogadták a kereskedők. Többen ugyan nem akartak névvel nyilatkozni, de az álláspontjukkal egybecseng az, amit Horváth Sándor telepvezető elmondott. Ő nem tartja elképzelhetőnek, hogy kivitelezhető az államosítás, és tisztességtelennek tartja még az ötletet is.
– Van olyan kereskedő társam, akinek több százmillió forintja áll benne. De még a mi kis cégünknek is 2,5 millió forintja kamatozik az államnak. Az adóhatóság helyett mi vonjuk le a 4 százalék SzJA-t is a lakosságtól. Tíz embert foglalkoztató vállalkozásként több mint egymilliót utalunk a NAV-nak minden hónapban – fejtegette vehemensen, feltéve a költői kérdést: az állam miért akarja, hogy munkahelyek szűnjenek meg?
– Nem a fémkereskedők hibája, hogy lopások vannak. Kenyérgondjai vannak az embereknek. A bűncselekmények felderítését mi mindenben segítjük. Nem véletlenül 99 százalékos a felderítési mutató. Már 13 kamerát telepítettünk, hogy ezzel is segítsünk a visszaélők leleplezését – hangsúlyozta Horváth Sándor.
Szlávik Mónika, a Fémkereskedők Országos Egyesületének elnöke úgy fogalmazott: a szakma nevében elutasítják, hogy a fémkereskedelem olyan szakterület, ahol folyamatos a szándékos bűnözés. Hozzátette: az állami monopólium azt is jelentené, hogy 700 gazdálkodó biztos csődje és 15-20 ezer, többnyire alacsonyan képzett ember munkahelyének elvesztése következne be.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 15 hozzászólás érkezett-
15. SpeedTommy 2012. augusztus 4. 22:26
Felháborító!
1. Nem fizetünk elég adót?
2. Azért, mert egy államilag képzett tuskó az átvevő még nem fognak lopni az éhes emberek?
3. Miért kell minket úgy megbélyegezni, mint orvgazdák?
4. Nem fogják fel végre, hogy a lopott áru a nagyobb mennyiségbe van bekeverve, amit az illegálisan felvásárlók köreibe kerül be?
Ebben a cikkben a kommentelők olyan buták, mint a segg. Elég kevesen vannak az országban, akik tudják, hogy a "fémkereskedelem" egy olyan szelektív hulladék gyűjtés, ami világszerte elfogadott módja annak, hogy a fémeket -amit ugye szinte minden használati eszköz és építmény tartalmaz- "előállítsák", mert az ércekből környezetszennyezőbb és költségesebb az előállítása.
Ezen felül megkérdezném a nagyokosokat, hogy főleg a falvakban élő emberek a több évtized alatt összegyűjtött fémhulladékaikat hova tegyék? Ugyanis a felmerülő "megoldásokban" az is megfogalmazódik, hogy INGYENESEN elszállítja, begyűjti majd az állam. Mit? Hogy a mi kultúránk készen áll arra, hogy az ember valamit kirakjon lomtalanításkor, amiből még pénz lehet? hol dobná ki Józsi bácsi a szögvas darabot, ha nem kap érte semmit? Akkor inkább elfér még és majd jó lesz valamire.
Kérdezném! Ha ingyen van begyűjtve, akkor majd díjtalanul megkapják az öntödék? Ha ez így van, akkor csak nálunk Magyarországon lesz, hogy nonprofit, vagyis önköltségi áron vehetünk betonvasat a kerítés alapjába?
Én ebben a szakmában nőttem fel, úgy vélem, hogy értek is hozzá. Amellett, hogy a családunknak biztosít ez az üzletág jó megélhetést, ténylegesen teszünk sok mindenkiért. A szegény embereknek van rá lehetősége, hogy kenyérre valót előteremtsenek. olyan alulképzett embereknek biztosítunk munkát, akik lehet máshol ezen a környéken nem tudnának munkát vállalni.
Még tudnék írni ezernyi dolgot, de akkor is a NAGYHATALOM egyre jobban el akar lehetetleníteni minket, hogy tisztességesen működjünk....
Most én is csatlakoznék és azt mondanám, hogy osszátok meg, ezt is had lássák az emberek.
Köszönöm a figyelmet!
Krakkai Tamás_ -
14. kaszas.hu 2012. május 9. 17:54
gyémánt-ököl már régen nem áfás a vashulladék, ez régen volt biznisz, de minden szektorban, gondolj a számtógépalkatrészekre stb..
Audi, BMW, Merci és Lexus meg a sok tönkretett gyár elbontásából van!
Egyik ismerősöm egy ilyen cégnél lángvágó, és ezer tonna számra viszik a vashulladékot amit 3 műszakban bontanak, mert a beépített terület után kellene adóznia az új tulajdonosnak.
Ja Ausztria, ez rossz hasonlat, olyan mintha egy Trabit hasonlítanál össze e Ferrarival, soha nem fogunk arra a szintre eljutni.
Én Németországban dolgoztam, és megálltuk egy forgalmas járda mellett, Én elkezdtem az ülés alá pakolni az értékeimet, mire a fritz a mobilomat a pénztárcámmal felrakta a műszerfalra, az ablakokat letekerve hagyta, egy félórás munka után visszatérve az autóhoz mindenem megvolt, nem értette, hogy milyen ország az ahol ezt nem lehet megtenni. -
13. ádám csabáné 2012. május 8. 12:02
Egy 3. mondatos törvénnyel el lehet érni
,hogy már másnap ne legyen fémlopás.
1.§ FÉMFELVÁSÁRLÁS PEDIG NINCS !!!!!!!!
2.§ FÉMHULLADÉKOT -pénzért- CSAK ATTÓL A VÁLLALKOZÓTÓL LEHET ÁTVENNI, AKINÉL AZ
KELETKEZIK !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
3.§ MARADÉKTALANÚL,-és sürgősen- MEG KELL SZERVEZNI A LAKOSSÁGNÁL KELETKEZETT
FÉMHULLADÉK JÁRATSZERÜ -ingyenes - ÁTVÉ-
TELÉT, ÉS/VAGY, BIZTOSÍTANI A LEGKÖZELEBBI HULLADÉKUDVARI ELHELYEZÉST!
Cssakhogy ehhez a törvényhez már egy kis vér is kell a pucába, nem úgy , mint az új KRESZ- hez, hogy lassan már bolond lesz aki autóba űl. Folyt.köv. -
12. gyémánt-ököl 2012. május 8. 11:21
Először a fordított Áfát kellene bevezetni itt is. Vashalmok vándorolnak az ország különböző pontjai között, majd a
visszaigényelt Áfából lesz Audi, BMW, Merci és Lexus. Ezután a környezetvédelmi támogatások visszaigénylését kell
megszüntetni, mert ez is a csalást erősíti, hiszen könnyen lesz 15 tonna roncsautóból papíron 45 tonna, és már jöhet is a 3
szoros visszaigénylés, hogy az Audi vagy a Lexus havi törlesztésébe "besegítsen".
Ha ettől a gyors egy-két intézkedésből az államkasszába bennt maradna évi 50-60 milliárd Ft, akkor valamit már elértünk.
Ezután már a szigorítás, és/vagy szigorúbb szabályozás is megtenné.
Ausztriában egyébként nincs ilyen fémkereskedelem, mert a társadalom rég rájött arra, hogy a lámpaoszlopok, a vasúti sínek,
a légkábelek, az aknatetők, a zsilipek és a kerítések visszapótlása, azaz újra megvétele mintegy 20-30-szorosába kerül a
nemzetgazdaságnak, ide értendő a meglopott magánszemély, az önkormányzat, a vízmű, és a vállalkozások összessége! Az
államnak nem éri meg a "rászorultsági bűnözés"!
Az elv az, hogy a szennyező fizessen, azaz ha van "valakinek" 2 mázsa réz csatornája, "bontásból" :-))), az a Hulladékos
cég telephelyére beszállítva még kifizet érte vagy 100 Eurót, hogy otthagyhassa!!! Na ezért nem akar Ausztriában senki
rézcsatornát lopni! -
11. kaszas.hu 2012. május 7. 17:19
Államosítás ?
És akkor mi lesz?
Először is a z állam a legnagyobb rabló banda.
Másodszor ugyan úgy emberek fognak dolgozni és átvenni minden szart
ők honnan tudják majd például, hogy egy darab ereszcsatorna átépítésből , vagy lopásból származik?? Mert állami cég lesz?? vagy mi??? nem is értem
Az embereknek kellene több szabadságot adni a tulajdonuk megvédésére, hogy kérdés nélkül agyonlőjem azt aki kerítésemet bontogatja éppen.
-
10. Bohócpárt 2012. május 7. 14:24
Na az elektronikai hulladékok szétszedésénél én is szívesen részt vennék, mert vannak benne olyan jó cuccok, amit Mo.-n nem lehet kapni vagy drága. Még fél állásban is elvállalnám. Szerintem sok ilyen elektornikai műszerész így van ezzel. de hát sajnos az EU által meghatározott szabályok miatt így sem lehet újra hasznosítani. pedig rengeteg alkatrész ki lehetne nyerni és más cuccokba felhasználni!
Ja! Egerben nem lenne működőképes a dolog, mert nincsenek elektronikai szakembereink. Ennyire lesüllyesztették az oktatást és a szakképzetlenséget is. -
9. bertrand 2012. május 7. 14:15
Szárazkenyér kukából, fém, bodza. Ki nem látott még gyűjtögetőt?
Idézek a www.kislexikon.hu oldalról:
Gyűjtögető életmód
Az ősközösség tipikus termelési formája, amikor még csupán a vadon termő (magától termő) gyümölcsök és más élelmiszerek összegyűjtése jelentette a megélhetés alapját. Az állatok megszelídítésének és a talált magok elvetésének kezdete vetett véget az egyoldalú gyűjtögető életmódnak, s teremtette meg a termelés és egyben a magántulajdon alapjait.
A fém gyűjtése nyilván a civilizációs környezet miatt került be a gyüjteményi körbe.
Szerintem ezt nem kell kommentálni. -
8. bertrand 2012. május 7. 14:01
Nem szorosan a témához tartozik, de hatalmas képzetlen munkaerőt felszívna az újrahasznosító ipar, pl. az elektronikai hulladékok anyag szerinti szelekciós szétszerelése.
Egész napos elfoglaltság, teljesítménybér, üzemi konyha...
-
7. Nűnű00 2012. május 7. 13:06
"Nem a fémkereskedők hibája, hogy lopások vannak. "
De bizony, hogy az ő hibájuk.
A fémgyűjtés egy nehéz fizikai munka, nem kevés anyagi ráfordítással. Ha nem vennék át a lopott cuccot, akkor bizony a (nem éppen dologosságukról híres) cigányok nem kínlódnának azzal, hogy mások életét keserítsék meg. -
6. Bohócpárt 2012. május 7. 12:25
Én is jobban örülnék, ha visszajönne a MÉH. Annakidején a kreatív emberek legjobb helye volt, hiszen nagyon sok olyan cuccot vittek be, amit más még hasznosítani tudott. Ez is újrahasznosítás egy formája volt. Most viszont semmit nem lehet elvinni. Pedig lehet, hogy csak ott van olyan, amit nem lehet venni boltban. Vagy olcsóbban ki lehet hozni valamit, mint ha újonnan megvennénk. Lehetett spórolni!
A másik: szeretném remélni, hogy nem fogja megérni tönkre tenni műemlékeket, kábelhálózatokat, stb.
Szabályozni kell valahogy ezen tevékenységet is. De nem csak ezt kellene az államnak visszavenni, hanem a különböző energiaszolgáltatásokat is.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A mássággal az a legnagyobb probléma, hogy körülötted mindenki normális. Maggie Stiefvater-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!





