Kompenzálják a béremelést, de az agrárium nem tud élni vele
Mik ezek?
XA Nemzetgazdasági Minisztérium a közelmúltban pályázatot hirdetett a munkabérek nettó értékének 2012. évi megőrzéséhez. Erre a célra 21 milliárd forint áll rendelkezésre. A pályázati adatlapot és a nyilatkozatokat a komp.munka.hu honlapon kell kitölteni, majd a kinyomtatást és a szükséges dokumentumok csatolását követően a foglalkoztató székhelye szerint illetékes megyei kormányhivatal munkaügyi központjához lehet eljuttatni 2012. május 14-ig. A munkáltatók egyelőre ismerkednek a rendszerrel és számolgatnak, de Heves megyében is akadtak olyan, főként kisebb vállalkozások, amelyek már benyújtották pályázatukat. Négy-öt nap alatt a keretnek körülbelül 1-1,5 százalékára nyújtottak be igényt.
Heves megye vállalkozásai gazdasági súlyuk alapján több mint nyolcszáz millió forintot is nyerhetnek bérkompenzációra. Képünk illusztráció. FOTÓ: ÖTVÖS IMRE
– Lehetőség van arra, hogy a pályázó az adatlapot tetszése szerint módosítsa a webes felületen, és a számára leginkább megfelelő verziót nyomtassa ki, nyújtsa be hozzánk. A számítások szerint Magyarországon 4-500 ezer munkavállaló elvárt béremelésének teljesítését segítheti a 21 milliárd forint, az átlagos nagysággal számolva körülbelül 20 ezer gazdálkodó szervezet pályázatát várjuk. Heves megye közel 4 százalékos gazdasági és foglalkoztatotti súlya alapján a térségbe 800 millió forint vissza nem térítendő támogatás juthat – mondta el Lukács Ernő, a Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgató-helyettese.
Hozzátette: a kitöltéshez segítséget is nyújt a hivatal, de a legfontosabb tudnivalók a munka.hu-n is megtalálhatók. Akinek kérdése van, a megyei munkaügyi központban Szalatnai Gábort kell keresnie.
Két részletben utalják a támogatást
A támogatás folyósítása két ütemben történik. Az első részt (a támogatási összeg 70 százalékát) a hatósági szerződést követően, előreláthatólag júliusban, míg a másodikat október közepéig utalják. Utóbbi folyósítása érdekében a munkaadónak szeptember 28-ig jelentést kell benyújtania. Ebben nyilatkozni kell arról, hogy a béremelést végrehajtotta, és meg kell erősítenie, hogy a létszám alakulására vonatkozó éves vállalásait teljesíti. Jövő év február 28-ig pedig arról kell számot adni, hogy a cég 2012-ben az átlagos statisztikai állományi létszámát a 2011. évihez képest nem csökkentette, valamint arról, hogy 2012-ben a munkaidő-csökkentéssel érintettek létszáma nem haladta meg a 2011. évi átlagos statisztikai állományi létszám ötödét.
A támogatás mértéke a dolgozók munkabére nettó értékének megőrzését szolgáló elvárt béremelésből legfeljebb három százalékpontnak megfelelő, tizenkét hónapra számított bér és szociális hozzájárulási adó költsége. A pályázat a legalább öt százalékos mértékű emeléssel érintett teljes munkavállalói körre, vagy annak egy részére is benyújtható. A határidőig beadott pályázatok hiánypótoltatása után a formailag megfelelők támogatásáról – a munkaügyi központ igazgatójának javaslata alapján – a nemzetgazdasági miniszter mérlegelési jogkörében dönt.
MOSZ: az agrárium nem tud élni a kompenzációval
A mezőgazdaságban az átlagos bruttó bér 147,5 ezer forint volt 2011-ben, ami több mint 25 százalékkal marad el a nemzetgazdasági átlagtól. Így valóban nagy szükség lenne a támogatásra. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége szerint azonban az agrárvállalkozások alig tudnak élni a bérkompenzáció lehetőségével, mivel a lehetőséget úgynevezett csekély összegű („de minimis”) támogatásként hirdették meg. A mezőgazdasági cégek legfeljebb 7500 euró – azaz tíz foglalkoztatottra elegendő – ilyen támogatást vehetnek igénybe hároméves időszakonként, a legtöbben pedig már kimerítették a keretet.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Kapott-e az idei évben bérkompenzációt?
- Igen, kaptam. 22.23%
- Nem, mert nincs rá pénze a cégnek. 66.67%
- Nem, mert nem volt rá szükség. 11.12%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. svenson 2012. május 2. 09:12
Matolcsy a saját agyament hülyeségeinek hálójából már nem tud kigabalyodni.OV pedig még nem tapasztalja a magyar gazdaság utolsó rúgásait, hiszen csak az általuk támogatott multik üzemavatóin vesz részt.Ha "álruhában" TEKtőrök nélkül elmenne a magyar vállalkozásokhoz, alaposan kioktatásban részesülne kötelező minimálbér és járulékainak "kitermelési eséllyeiről".
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A mássággal az a legnagyobb probléma, hogy körülötted mindenki normális. Maggie Stiefvater-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!





