HEOL

Az 1990-es évek első felében Ivádon megvertek egy özvegyasszonyt, aki később belehalt sérüléseibe. A helybeli Pusoma Dénest gyanúsították, majd vádolták meg a tett elkövetésével. El is ítélték, börtönbe került. Két év után derült ki, hogy más volt a tettes. Dénesnek nem ítéltek meg kártalanítást, mondván, maga is hozzájárult az elmarasztalásához. A férfi – nem tudván elviselni mindezt és a nyomorát – öngyilkosságba menekült.

Az esetről most a megyei főügyészség ügyésze, dr. Konkoly-Thege László beszélt, aki a Pusoma-ügy perújítási eljárásában vett részt a vádhatóság képviseletében.

– Pusoma Dénest elítélték – magyarázza –, mert bántalmazta özv. P. J.-nét. Utóbb kiderült, hogy nem őt tette. Erre nem lehet azt mondani, hogy nem tévedtek az igazságszolgáltatás szervei. A gyanú, a vád, az ítélet mind tévedés volt. Ám azt feltételezni, hogy a hatóságok szándékosan Dénest akarták elmarasztalni, egyszerűen nem igaz!

Hogy mégis mi vezetett sorozatos tévedésekhez, a nyomozás, annak felügyelete, a vádemelés és az ítélkezés során? E kérdésre az ügyész szerint nem lehet egy mondattal felelni. Úgy véli, alapigazság, hogy a büntetőeljárásban részt vevő hatóságok tagjai nincsenek jelen a bűncselekményeknél. A bizonyítékok alapján próbálják rekonstruálni, hogy ki, mit és hogyan tett.

– Nem az a nyomozás feladata – hangsúlyozza –, hogy valakit bemártson, hanem az, hogy felderítse a bizonyítékokat, s ennek alapján a valóságban történteket. – Az ügyész mondja meg – folytatja –, milyen bizonyítékokat kell beszerezni, hogy a tényállás felderített legyen, s vádat lehessen emelni. Gondoskodik arról, hogy a bizonyítékokat teljes mértékben begyűjtsék. Felügyelnie kell a nyomozást. A bizonyítékokat értékelnie kell. Meghatározza, ha szembesíteni, vagy kihallgatni kell még embereket. Mindezek alapján mondhatja meg, mi történt a múltban. A történtek felderítése alapvetően rendőrségi feladat, de hasznos, ha ezt az ügyésszel kölcsönösen teszik. Mindezek után lehet kimondani, hogy ami történt, az bűncselekmény volt vagy sem, ha igen, akkor milyen bűntényről van szó és a bűntény elkövetésének megalapozott gyanúja kivel szemben áll fenn.

– Ha a fentiek olajozottan, folyamatukban jól működnek, akkor nem kerülhet sor olyan tévedésre, mint a Pusoma-ügyben – szögezi le az ügyész. – Szerintem az ivádi eset kapcsán betartották a hatóságok az előírásokat. S lám, mégis tévedés történt. A Pusoma-ügy a magyar igazságszolgáltatásban kivételes példa. Itt három fő bizonyíték szerepelt. Dénes szagmintája a szobaszekrényben, a szembeszomszéd szemtanú elmondása és a Pusoma beismerő vallomását tartalmazó levél. Ezek alapot adtak arra az okszerű következtetésre, hogy Dénes jogtalanul ment be az idős nő lakásába, s őt bántalmazta. Nem volt más olyan bizonyíték, ami igazán mérlegelésre adhatott volna okot. Kivéve Dénesnek a tagadó vallomásai. Személyre szólóan az adatok mind Dénesre mutattak. Még az is szerepet játszott, amikor azt nyilatkozta, hogy nem alszik jól, mert álmában a nénit látja véresen a bútorok között.

Nem tagadja a szakember, hogy a valódi tettes Danó Alexet is kihallgatták a nyomozás során. Ő azt mondta, még a közelben sem járt. Ezt a rokonai is megerősítették, akik valójában látták, hogy Alex a véres nadrágját elégeti a kályhában. Ám akkor még alibit igazoltak neki.

– Költői a kérdés: akkor ki hibáztatható azért, hogy ilyen körülmények között nem látta alternatívaként felmerülni, hogy nem Dénes, hanem Alex volt az elkövető? – veti fel az ügyész.

Danót a rokonai egy betörés után, szabadulásért cserébe, dobták fel a fővárosban.
– Egyes feltételezésekkel szemben – mutat rá Konkoly-Thege doktor – nem akartuk eltussolni az ügyet. Én kezdeményeztem Dénes büntetésének a megszakítását. Én folytattam le a perújítási nyomozást is, amit a perújítási tárgyalás, majd Dénes felmentése követett. Danó végül megkapta a méltó büntetését. Ebből következik az, hogy nem ragaszkodtunk Dénes elítéléséhez.

Kitér arra is, azt tapasztalja, hogy sajnos a tárgyalásokon a bíróságok sokszor túlzottan támaszkodnak a vádban foglaltakra. Holott a nyilvánosság és közvetlenség büntetőeljárási alapelve segíthetné a tisztázást. Véleménye szerint még akkor sem támaszkodhat csak a vádiratra a bíróság, amikor a vádlott teljes beismerésben van. Hát még, amikor tagad! Ám szerinte a Pusoma-ügyben a bíróság legfeljebb azért hibáztatható, mert sokkal erősebben kellett volna kételkednie. Lehetett volna jobb a rendőrségi nyomozás is, s az ügyész és a rendőrség együttműködése is lehetett volna hatékonyabb, de a védelemnek is ki kellett volna használnia minden rendelkezésére álló eszközt.