Szükség volt a büntetések szigorítására
Mik ezek?
XA parlament ismét módosította a Büntető Törvénykönyvet. A jelentősebb változások közül a 14 évnél fiatalabbak büntethetőségéről, illetve a saját ingatlanon belüli önvédelem szabályainak változásáról dr. Kelemenné dr. Rácz Katalinnal beszélgettünk.
Az Egri Törvényszék Büntetőkollégiumának vezetője szerint jól érzékelhető az igény a szigorításra. Ám személy szerint nem hiszi, hogy mindenkinek fegyvert kellene a párnája alá tenni.
– Kialakult egy hisztéria, felfokozott állapotban van mindenki, amiben sajnos a médiának óriási a szerepe. Gyakran nem objektívek a tudósítások, mert a lényeg, hogy az emberek felfigyeljenek. A szenzáció kergetése, az „akár ennyit is kaphat” szemlélet, a lényegről tereli el a figyelmet. Arról, hogy minden eset más – fogalmazott dr. Kelemenné dr. Rácz Katalin. A kollégiumvezető szerint soha nem volt az a cél, hogy mindenkit azonnal kivonjanak a forgalomból. Ugyanakkor kellett a büntetéseken szigorítani, mert ellangyosodott az igazságszolgáltatás: gyakori volt a próbára bocsátás, jellemző a „jaj, van-e még más megoldás is, mint lecsukni?” szemlélet.
A 14 év alattiak büntethetőségénél fontos lenne, hogy ne olyan bíró elé kerüljön az elkövető, aki „életében gyereket nem látott”, és többen ítéljenek, ne csak a bírót hagyjuk magára.
– Megérti az ember, hogy az elvadult gyerekekkel szemben megnyilvánul a büntetés igénye a társadalomban. Ám ezzel megint az a szemlélet győz, miszerint egyszerűbb büntetni, mint nevelni. Részben helyeslem, hiszen vannak cselekmények, amelyek nem maradhatnak megtorlás nélkül. Ugyanakkor épp a szülő felelőssége sikkad el, azzal, hogy a gyereket kiemelik, börtönbe csukják. Legalább egy sorban kellene állnia pedig a gyerekkel akár kiskorú veszélyeztetése, vagy más ok miatt annak, akinek a gondjaira van bízva a gyermek. Ilyen formában keveslem a változásokat – mondotta a szakember, aki felhívta a figyelmet bizonyos veszélyekre is. A rablás például nagyon csúnya tett. Úgy képzeljük, hogy jön három kigyúrt bűnöző és durva erőszakkal, a sértett „szétverésével” rabol.
– Ezzel szemben mivel találkozunk majd? – tette fel a kérdést a kollégiumvezető. – Három erősebb 12 éves gyerek fenyegetéssel elveszi egy gyengébb társuk uzsonnáját. Csoportosan elkövetett rablás ez is, csak éppen cselekmény és cselekmény között óriásiak a különbségek. Félő, hogy az utóbbiakból kreálnak majd bűncselekményeket, mert meg kell mutatni a törvény erejét. Kétségtelen, hogy mindenki a szigorításért kiált, csak nem biztos, hogy itt kellett volna kezdeni.
Dr. Kelemenné dr. Rácz Katalin a saját tulajdonon belüli önvédelem szabályainak módosulásában is lát veszélyeket. Ki fogja tudni bebizonyítani, hogy mi történt? Ismert a régi történet a rendőrnek adott tanácsról: ha már lősz, ne a lábát célozd! Az jogos kérdés, hogy vadidegen ember éjjel más házában mit keres, de önmagában még ez is kevés, hiszen oda is lehetett csalni. Bizonyítási nehézségek lesznek az ilyen ügyekben. A törvény eddig is éppen elég szigorú volt. Az viszont sajnálatos, hogy sok esetben beszűkült a bírói mérlegelés lehetősége.
– A három csapás elvén működő kötelező életfogytiglant például nehezen bírjuk lenyelni. Aki megérdemelte, annak úgyis kiszabták a bíróságok eddig is – tette hozzá.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Egyetért-e a 14 év alatti gyerekek büntethetőségével?
- Igen, vannak cselekmények, amelyeket meg kell torolni. 50%
- Nem, a nevelésre kellene figyelmet fordítani. 11.12%
- Igen, ha egyúttal a szülőt is megbüntetik. 38.89%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. gyúrósbandi 2012. július 3. 19:17
Sike elvt.
Ön köszönő viszonyba sincs az objektív tudósítással! Az kívánom,hogy egy csapat ci..ny törjön az élete egyik éjszaka! -
3. hatvanas 2012. június 29. 09:58
Ez a törvény az önvédelemről csak egy parasztvakítás. Aki legjobban rászorulna a védekezésre ugyse juthat hozzá az önvédelmi fegyverekhez. Ma magyarországon engedéllyel csak a polgármesterek, a parlamenti képviselők rendelkezhetnek. Úgy látszik nekik van a legtöbb félnivalójuk(van is)
Hiába megy engedélyért valaki aki fokozottan ki van téve a bűnözők célpontjának egyszerűen nincs arra mód hogy önvédelmi fegyverhez jusson. Akkor meg minek ez a törvény .Ha engedélynélküli fegyvert tart akkor nagyobb lesz a büntetése mint a bűnözőé akit esetleg meglő.Szerintem mindenkinek kellene engedélyt kapnia aki kéri, természetesen megfelelő orvosi vizsgálat után és egy rövid fegyverismereti képzésen vesz részt,ahol ismertetnék vele a jogtalan fegyverhasználat következményeit is, akkor lenne értelme az egésznek.
-
2. Tigiris 2012. június 29. 09:11
HÁT EZ A CIKK FELHÁBORÍTÓ!!!!!
-
1. Laca.. 2012. június 29. 08:08
Sike úr! Ne ködösítsen és ne magyarázza félre a törvény VALÓDI okának létrejöttét! Ön is tudja, hogy nem az uzsonna elvétele indokolta a korhatár csökkentését, csak jobb aggódni a bűnözőért, mint az áldozatért. Amit Ön büntetésnek mond, az valójában nevelés, csak kényszernevelés egy nevelőintézetben. Még így is leütötték a kocsijáért nemrégiben az egyik nevelőt. Hát mi lesz ezekből, ha felnőnek? Megmondom. Ugyanaz, csak erősebb és kitanultabb kivitelben. Persze riogatni könnyebb, de a bűnöző palántát Ön szivesen visszaengedné flusztrált környezetébe "büntetés" nélkül. Kuncéék neoliberális bűnözőpárti cselekedeteinek Ön hiteles szószólója, hiszen a Ők szabadították ki a szellemet a palackból agybajos szemléletükkel! A pokol elszabadult és egyre többhelyen érzik ezt az egri lakosok is. Ez a fordított aggódás sejtet valamit. Mivel nem az Ön kölyke, nagyszülei, vagy akár személye az, akit ezek a támadások érnek és vélhetően a lakóhelye környezetét is úgy választotta meg, hogy egy kiégett villanykörte az oszlopon ne okozzon frászt ha egy sötét alakot lát várakozni, Önnek is azt tanácsolom, mint a többi liberósnak: Költözzön olyan helyre, akik érdekében hozták ezt a törvényt is. Ne lehessen gyilkolni és egyáltalán bűnözni valódi következmények nélkül senkinek ebben az országban és én ezt támogatom mindenféle bűnözőkért való aggódás nélkül!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





