A Heves megyei kormánymegbízott felmentését kérik
Mik ezek?
XNyílt levélben szólítja fel a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy haladéktalanul intézkedjen Horváth László Heves megyei kormánymegbízott felmentéséről, ugyanis egy bűncselekménnyel kapcsolatban nyíltan kiemelte az elkövetők roma származását - tájékoztatta a Másság Alapítvány szerdán az MTI-t.
A jogvédők közleménye szerint Horváth László múlt pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette: "Ki kell mondani, hogy cigány család követte el a bűncselekmény-sorozatot."
A NEKI álláspontja szerint Horváth László kijelentése nemcsak a nemzetközi normákkal és a hazai jogszabályokkal áll ellentétben, hanem alkalmas volt arra, hogy a romaellenes közhangulatot fokozza, és arra is, hogy a romákkal szembeni szélsőjobboldali retorikához újabb adalékkal szolgáljon. Mint írták, a NEKI kiemelten fontosnak tartja tisztázni azt a kérdést, hogy a kormánymegbízott kijelentése a kormány álláspontját tükrözi-e, azaz egy bűncselekmény esetében "ki kell mondani", milyen származású volt az elkövető, vagy ez csak Horváth László személyes véleménye.
A jogvédők szerint ha ez a kormánymegbízott egyéni álláspontja, felvetődik a kérdés, hogy alkalmas-e a hivatal betöltésére, illetve milyen lépéseket tesz a kormány annak érdekében, hogy ez az eset ne ismétlődhessen meg. Különös tekintettel arra, hogy roma kisebbséggel szembeni társadalmi előítéletek és feszültségek Heves megyében fokozottan jelen vannak - hangsúlyozták. A NEKI nyílt levelében továbbá azt kéri: a kormány nyilatkozatban határolódjon el a történtektől, jelezve ezzel, hogy az ilyen jellegű jog- és kisebbségellenes retorika nem lehet része a hivatalos magyar kormányzati politikának - zárul a közlemény.
Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda
A NEKI 1994-ben kezdte működését a Másság Alapítványon belül azzal a céllal, hogy olyan embereknek nyújtson konkrét jogi segítséget, akiket származásuk miatt ért jogsérelem. A NEKI főbb tevékenységei a diszkriminációellenes jogsegélyszolgálatának fenntartása, illetve stratégiai perek indítása diszkriminációs ügyekben, elsősorban a hazai roma kisebbség védelmében.
Lapunk megkeresésére Horváth László nem kívánt nyilatkozni az ügyben.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 14 hozzászólás érkezett-
14. gugu45 2012. április 27. 07:32
Egy kis átalakítás a biológiából: "Nem minden rovar bogár, viszont minden bogár rovar".
Nem minden cigány bűnöző, viszont majdnem minden bűnöző cigány.
Nem mindenben értek egyet Horváth úrral, viszpnt most igaza van. -
13. harcolj 2012. április 27. 07:04
Két dolog a jogvédelem és a bűnözés. Ha csak a cigányokra testáljuk a veleszületett bűnözési hajlamot, mit mondunk kedves belügyminiszterünkre?
-
12. kisd19 2012. április 26. 21:13
Levadászott, szívből kívánok az ablakod alá egy ilyen "családot" és akkor nem a tudatos nyilatkozatról fogsz locsogni. Sőt, az összes szeretted ablaka alá!
-
11. ecetke 2012. április 26. 18:30
Fideszt, Horváthot nem kedvelem, de menjenek Kanadába a szarházi cigányok!
-
10. dopispapa 2012. április 26. 14:30
Én nagyon nem kedvelem ezt az ortodox fidesznyik alkesz Horváthot, de speciel ebben tökéletesen igaza van, amit visszaigazol(hat) az egységes, többségi
vélemények tömege is. Na hajrá, hátha legalább ebből lesz valami. -
9. Alacoque 2012. április 26. 11:06
Na, megkezdte az aggódást a NEKI. Joga van hozzá.
Nekem és még sok millió embernek meg ahhoz van joga, hogy nevezzük nevén a dolgokat. Attól, hogy szépítgetjük, csomagolgatjuk mikor milyen köntösbe, a tény még tény marad.
Az adott településen tény, hogy nem ruandai hutuk garázdálkodtak.
-
8. RichrdN1 2012. április 26. 06:06
Mikor lesz végre olyan vezetésünk, aki fog tenni ez ellen az cigánynak nevezett parazita ellen. Igaza van a képviselőnek és kívánom, hogy minél többen álljanak mellé vagy takarodjanak le Borsodba és éljenek együtt csak egy hétig ezekkel a férgekkel!
-
7. levadászott 2012. április 25. 23:45
Az érdekvédő szervezet, csak teszi a dolgát. Jó lenne, ha az emberek érdekvédelmére létrejött szervezetek legalább ennyit tennének a rájuk tartozó ügyekben. A bűncselekmények megelőzése a rendőrség és a közrendvédelmi szervezetek, a büntetések kiszabása az arra kijelölt hatóságok feladata. A kormánymegbízottnak meg éppen azon kellene, munkálkodnia, hogy minél kisebbre csökkenjenek az ellentétek a különböző nációk között.
Nagyon gyanús, hogy ez egy tudatos nyilatkozat volt(felülről vezérelve), amelynek egyértelmű célja a jobbikos érzelmű szavazók FIDESZHEZ "édesgetése" lehetett. -
6. Tavasz05 2012. április 25. 22:11
A NEKI csak a szavakon lovagol, miközben a valóság borzasztó és kétségbeejtő. Ha a bűncselekményt cigányok követték el, az tény és nem vélemény. Ennyi. Mit kell ezen ragozni? Horváth nem általánosított, konkrét dologról beszélt. Miért kell ezen berágni? Hagyjuk már ezt a nevetséges színjátékot! Horváth Lászlónak igaza van. Igaza van NEKI!
-
5. Bohócpárt 2012. április 25. 21:53
Ha felmentik ezért Horváth Lászlót (távol álljon tőlem, hogy mentsem, mert sok mindenben nem adok igazat neki), akkor elismerik, hogy nincs szólásszabadság!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!





