Bármikor elkezdődhet a gombosiak költöztetése
Mik ezek?
XA hatvani városkezelő zrt. ezekben a napokban egyeztet a nagygombosiakkal arról, hogy amennyiben a szakhatóság életveszélyessé nyilvánítja a településrészen lévő ingatlanokat, hová helyezik őket. Arra is ügyelnek, hogy ha valaki állatokat tart, akkor ezekről is tudjon gondoskodni.
Mint arról beszámoltunk, az egykori majorság területén 29 önkormányzati bérleményben mintegy százan élnek, akik közül sokan nem szeretnék elhagyni otthonaikat. Csakhogy a szakemberek szerint az épületek érintésvédelmi és fűtéstechnikai szempontból lakhatásra alkalmatlanok. Nemrég a településen járt a Műemlékvédelmi Hivatal illetékese, aki a város vezetőivel tárgyalt a továbbiakról. (Az ingatlanok két éve kerültek az önkormányzat tulajdonába, de a felügyeleti jogot a hivatal gyakorolja, s illetékeseik mondják ki a végső szót.)
Szinyei András alpolgármester, a településrész önkormányzati képviselője nem tudta meghatározni az esetleges költöztetés pontos időpontját. Annyit közölt, hogy amelyik bérleményt életveszélyessé nyilvánítják, onnan azonnal, a többiből pedig a folyamatos egyeztetést követően kell távozniuk a lakóknak.
További részleteket a Heves Megyei Hírlap hétfői (12.12) számában olvashat.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. masaburu 2011. december 13. 19:35
Igazad van! Szerencsére egy parlamenti párt a Jobbik Magyarországért az itt élők mellé állt! Ma itt volt az Országos alelnök aki elképedve nézte, hogy mit akar művelni a Polgármester és a körzet "képviselője" Szinnyei András! Szégyeljék magukat!
-
1. nyaligátor 2011. december 12. 22:04
Szégyen, gyalázat!!!
Kirakat politikát folytatnak mindenféle fesztivállal, drágán működtetett műjégpályával miközben emberi sorsokat tesznek tönkre egyetlen tolvonással.
Rájuk már nem jutott a büdzséből, Bennük valószínű nincs hozadék. :-(
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





