Biogáztól sörkollektorig - kell egy kis energia
Mik ezek?
XNemcsak a magánszemélyek, az önkormányzatok is megragadnak minden lehetőséget, hogy szabaduljanak az energiafüggőségből. E gondolatra remek példa mások mellett Felsőtárkány, ahol a nemrég megrendezett zéró kibocsátási napon Juhász Attila Simon polgármester úgy fogalmazott: a megújuló energia a jövő energiája – ezt tudniuk kell az önkormányzatoknak, s az ország vezetésének is. A településen pedig azért dolgoznak, hogy kicsiben megvalósítsák mindazt, amire 10-20 éven belül mindenhol szükség lesz.
A Faluházon elhelyezett napelem áramot termel, az óvoda hőszigetelése és kazáncseréje után pedig felére csökkent az intézmény üzemeltetésének költsége. Egy nemrég elnyert pályázat segítségével pedig jelenleg azon dolgoznak, hogy korszerűsítsék az általános iskola épületét, ezzel – a számítások szerint – kiváltva a költségeket. Ráadásul még egy speciális akkumulátor-töltőt is telepítenének, így akár a majdan Bükkben közlekedő elektromos járművek itt „tankolhatnának” fel.
Mátraderecskén az "önellátási" törekvések jegyében a zöldségtermesztés után immár az állattenyésztésbe is belevágnak, és erre épülve egy biogáz-üzem létesítését fontolgatják.
Egerszalók határában „Smaragdfalván” nemrég nomád tábort állítottak fel civilek. A kútfúrással és a kemenceépítéssel már végeztek, hamarosan elkezdik egy rönkház építését is, de folyamatos a bozótirtás, tereprendezés. Ide várják a természetkedvelőket, a táborozni és segíteni vágyókat, hogy kipróbálják: miként lehet a természettel együtt, harmóniában élni. Patakban fürödni, természetes, az erdőben szedett gyógynövényekből készített szappannal fürödni, erdei fogkrémet használni, dezodort készíteni, csodálatos növényeket termeszteni, kenyeret sütni.
Bővebben a Heves Megyei Hírlap szerdai számában
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





