HEOL

Szekeres Mihály a Hatvanhoz viszonylag közei Dányban született. Életútja igencsak érdekes, mi több, szokatlannak mondható. Annak ellenére ugyanis, hogy gyermekkorában vallásos nevelést kapott, ifjú felnőttként még főként a világi dolgok érdekelték.

– Nem készültem papnak, vadászpilóta szerettem volna lenni – meséli. – Amikor ez az álmom nem valósulhatott meg,  kereskedő végzettségével sofőrként helyezkedtem el, s e foglalatosságot hivatásszerűen majdnem öt esztendeig űztem.  Huszonhárom-huszonnégy évesen éreztem úgy, hogy az élet többről szól, mint amit eddig megtapasztaltam; akkoriban kaptam barátaimtól egy Bibliát, amit szabadidőmben gyakorta forgattam, így ismerkedtem meg mélyebben a hittel, a vallással.

  Nem készült papnak, vadászpilóta szeretett volna lenni BEKÜLDÖTT FOTÓ

– A korábbiakhoz képest ez jelentős változást hozott az életébe?
– Ekkor jöttem rá, hogy az életet a szeretetre kell alapozni. Számomra ez eddig hiányzott. Innentől kezdve igyekeztem több időt fordítani az emberekre, jobban figyelni rájuk. Mindez boldogságot jelentett számomra. Közelebb kerültem Jézushoz. Aki szeret, annak kinyilatkoztatom magam – mondta Jézus, amit azt jelenti, hogy Istennek minden emberről van egy szép elgondolása, s a célunk, hogy ezt keressük. Amit Isten elképzelt rólunk, az megvalósítható itt a Földön. Ekkor kezdődött el bennem megfogalmazódni a papi hivatás gondolata.

– Zökkenőmentes volt az út az elhatározásig? Vagy akadtak még kétségei?
– Eleinte alkalmatlannak éreztem magam a feladatra, csak fokozatosan erősödött meg bennem a tudat, hogy ez lehet az életem célja. Végül a döntéstől megerősödve, mindent otthagyva jelentkeztem a váci szemináriumba. Ezt követően Kiskunhalason majd Borsosberényben szolgáltam, utána hat évig voltam katonapap Kecskeméten, illetve a honvédelmi minisztériumban is dolgoztam. A legutóbbi tíz év során Gyömrőn, Mendén és Péteriben egyszerre láttam el a lelkipásztori teendőket, s Csontos atya nyugdíjba vonulása előtt kért fel dr. Beer Miklós váci megyéspüspök úr az újhatvani plébánia vezetésére. Örömmel vállaltam el, szívesen jöttem a településre.

– Korábbi állomáshelyein viszont űrt hagyott maga után! Erről tanúskodnak azok az interneten fellelhető bejegyzések, amelyekben a hívek sajnálatukat fejezik ki, hogy máshová helyezték Önt!
– Ilyen a papi hivatás... Szeretettel gondolok valamennyi állomáshelyemre, de most Hatvanban van tennivalóm. Ismerkedem az itteniekkel, jól haladok. Már több közösség alakult, amelyek tagjai a miséket követően összejönnek, beszélgetnek, megosztják egymással gondolataikat. A fiatalok klubjában egyetemisták találkoznak, a nyugdíjas bibliakörben részt vevők hétfőnként jönnek össze a plébánián, de a házasok, a pedagógusok, az orvosok és mérnökök is rendszeresen találkoznak. E csoportok erősítik a hatvani emberek kapcsolatát, s az átjárás révén egymással is rendszeresen találkoznak. Elég nagy a parókia, amely remek hely az ilyen együttlétekre. Ne csak a tömegben legyünk együtt, a misén kívül is tartsuk a kapcsolatot!

– Ön többször hangoztatta, hogy fontosnak tartja a fiatalok hitbeli megerősítését! Kedvezőek a tapasztalatai?
– A nyelvükön kell megszólítani őket. A közelben két iskola is található, sok fiatal szívesen eljön a szentmisékre. Akár reggel is, hiszen a szertartásnak fél 8-ra vége van, így kényelmesen beérnek az órákra.

– A közelmúltban szentelte meg azt a várostáblát, amelyen magyarul és rovásírással az olvasható: Isten hozta Hatvanban! Ez Önre is érvényes...
– Erre mi más mondhatnék, mint azt: köszönöm, hogy befogadtak!