Pénzkérdés a végtisztesség - köztemetések és segélyek
Mik ezek?
XA köztemetést eredetileg azokra az esetekre találták ki, amikor az elhunytnak nincs fellelhető hozzátartozója. Ilyenkor a szerény végtisztesség költségeit – általában 100-120 ezer forint közötti összeget – az önkormányzati kasszából fizetik. Napjainkban azonban országszerte egyre több településen szembesülnek azzal, hogy a családok nem tudják eltemettetni hozzátartozóikat, emiatt köztemetést kérnek a helyhatóságtól.
Heves megyében – legalábbis a lapunk által megkeresett helységekben – azért ennyire nem rossz a helyzet. A legtöbb településen arról számoltak be, hogy nem növekedett jelentősen a köztemetést illetve temetési segélyt kérők száma, sőt Gyöngyösön és Lőrinciben például egyenesen csökkent. Ez utóbbi kisvárosban egyébként az segély összege a legolcsóbb helyi temetés 10-100 százaléka lehet.
Fotó: Lénárt Márton
Kömlőn ezzel szemben fix összeg, 15 ezer forint a temetési segély, amit tavaly csaknem harmincan igényeltek. Aldebrőn és Tófaluban 12 ezer forint a temetési segély összege, ezt mindenki megkapja, aki kérvényezi, és bemutatja a számlát. Az is előfordult már, ha nem is gyakran, hogy ennél az összegnél nagyobb támogatást kért és kapott a rászoruló temettető. A hivatal vezetője közölte azt is, hogy Aldebrőn már évek óta nem történt köztemetés, és tavaly Tófaluban is csak egyszer kellett ily módon végső nyugalomra helyezni az elhunytat.
Egerben csak hamvasztást vállalnak
Egerben kizárólag a hamvasztásos köztemetés költségeit vállalja át az önkormányzat. Régebben voltak, akik válogattak volna a kegyeleti eljárások között, de napjainkban az urnás temetéstől csak abban az esetben tekintenek el, ha a halál oka bűncselekménnyel hozható összefüggésbe – fejtette ki a Hírlap érdeklődésére dr. Palotai Zsuzsanna, a polgármesteri hivatal egészségügyi, szociális és családvédelmi irodájának vezetője. A köztemetést kérelmezők száma az elmúlt években megemelkedett – tavaly 52-szer, idén pedig már 19 alkalommal fordult elő –, ezért a kedvezmény megadása előtt alaposabban feltérképezik az igénylők jövedelmi viszonyait. A megyeszékhelyen a temetési segély alapesetben 17 ezer 100 forint, de ez a jövedelmi viszonyoktól függően több is lehet.
További részletek a Heves Megyei Hírlap pénteki számában
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





