A tető gerincéről a pöcegödörbe
Mik ezek?
XHősökre, nagy formátumú személyiségekre, sikeres emberekre és olyan korokra vágyunk, melyek jó példával szolgálhatnak számunkra. De történelmünk vérzivataros századai kevés ilyennel szolgálnak. Sokkal inkább esendők, bűnösök, esetenként akár rosszak és velejükig romlottak, akikkel találkozunk. Gyengék, döntésképtelenek, akiknek tettei vagy az általuk elszalasztott lehetőségek szolgálhatnak intő példával a ma embere számára is.
Ezek közt a példák közt említhető Báthory Zsigmond, Erdély hatalmáról sorozatosan lemondó fejedelme is, akit Márton László trilógiájának főszerepébe emelt. A három mű címeit - nagyratörő, állhatatlan, törött nádszál - jelzőkként használva persze az "emelés" szó korántsem a leghelyénvalóbb.
Valami igazán "nagyratörőt" alkotni
Egerben minden adott egy nagyszabású vállalkozáshoz. Olyan színész- és műszaki gárda működik itt, mellyel neki lehet szaladni egy vaskos és robusztus, háromrészes mű létrehozásának. S adott az a vállalkozó kedvvel támogatott, egy alkotó életében kevésszer megadatott lehetőség, ami Csizmadia Tibornak, mint színházigazgatónak és rendezőnek a kezében van ebben a teátrumban. Csizmadia pedig úgy tűnik fontosnak tartotta, hogy valami szokatlant, grandiózusat és igazán „nagyratörőt” adjon a magyar színházi szakmának és persze a közönségnek is.
Láthatóan tudatosan építette föl saját társulatát. Úgy, hogy olyan színészeket gyűjtött maga köré, akikkel megvalósíthatja mindazt ami számára fontos a színházcsinálásban. Ennek a tudatos építkezésnek egyik erős példája ez a most beteljesedett háromrészes mű, melynek kulcsfigurája Schruff Milán, aki részről részre bizonyítja, mennyire érett, érzékenyen vibráló színművész.
Ennek a sornak mintegy betetőzése „A törött nádszál” záró monológja, melynek veretes mondatait a legnagyobbakat is megszégyenítő szövegelemző, előadókészséggel tárja a néző elé, miközben remek rendezői ötlettől vezérelve újragombolja, majd végleg leveti köntösét. Azt a – most tisztának tűnő – köntöst, mely a történet három részében oly sok mocsoktól, vértől lett csatakos.
Három az egyben, egy a háromban
Az igazi persze az lenne, ha a három részt egymás után lehetne egyszer látni a színpadon – s erre talán lesz még esély –, mégis önálló műként is megállják helyüket a trilógia elemei. Az azonban tény, hogy a nehézség is itt rejlik. Ugyanis a szerző és a rendező kénytelen minden egyes részben újra és újra bemutatni a szereplőket, a szituációt, s a kort, ahová az előzményeket esetleg még nem ismerő néző csöppen. Így bizony sok idő és energia megy veszendőbe, s ez alkalommal, „A törött nádszál” esetében is igazán a második felvonás az, ami valódi izgalmakat tartogat.
Hálátlan feladat, hálás szerepek
Furcsa darab ám ez a sokszereplős Márton László-mű, mely a színház szinte összes férfiszínészét megmozgatja. Néhány igazi főszerep mellett apró jelenetek jutnak sokak számára. Ezek közt is kevés, ami igazán hálás lenne. A főszereplők sorában Nagy Andrásnak, Jósika kancellár megformálójának jutott tán a leghálásabb szerep.
– Ha egy kicsit nyújtózkodom, Báthory vagyok – mondja a darabban. S valóban jól kihúzza magát, s talán a legjobb alakítás az övé. Remekel Mészáros Máté is Básta György, avagy – ahogy a történelemkönyvekből ismerjük – Basta generális szerepében. Kaszás Gergő még az előző részben megtalálta Thoroczkay prédikátor figuráját, amit itt is kiválóan hoz. De emlékezetes például Blaskó Balázs alakítása Istvánffy nádori személynök szerepében.
Lehet, hogy valóban vakmerőség egy trilógia háromtörzsű fájába vágni a fejszét. De ha a favágóbrigád elhivatott, nem csak a háztetőre boruló lombkorona érhető el, a múlt legmélyebbre futó gyökerei is kifordíthatók a földből…
Történetmesélő, önálló életet élő játéktér
A trilógia első részében Csanádi Judit izgalmasan rendhagyó háztető-díszletében még tetőgerinc magasában csetlik-botlik Zsigmond, a középső darab több oldalról, más-más szemszögből engedte látni a sorsokat. Mostanra, a befejező etap terében egy kráter, siló, dögkút, pöcegödör vagy tudj’ Isten milyen mélység homályában zajlik az egyéni sorsokat, országok, nemzetek jövőjét beteljesítő történet. Csanádi díszletei nem csak teret teremtenek Márton László figuráinak, de önálló történeteket is mesélnek.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 14 hozzászólás érkezett-
14. 13-nak 2010. január 15. 18:09
Nem ellett volna a Gali-féle színházat szétverni, kedves barátom.
-
13. balubalunak 2010. január 15. 14:20
sohasem voltam zűrös. Vagy esetleg a jó ízlés, a tisztességes életvitel, szépérzék manapság már inkább verés, mint áldás? Mert korunkban a nem normális a normális, az idióta a nagy művész, és a közönséges az zseni. Ki is a zűrös barátom? Egyben tévedsz. Én sohasem játszottam semmit. Nem vagyok színész. Rossz úton jársz. Imádtam a színházat és szeretném ma is, ha lehetne. Az az unalmas Beke, ahogy te mondod nagyon sokunknak megfelelt. Nem emlékszem arra, hogy valamelyik előadás is ne telt házzal ment volna.
Ja hogy most elismerik az egri színházat. Nem akarlak kiábrándítani, de tudjuk kik tartják markukban a színházművészetet. Ha te is látnád, már nem örülnél annyira ezeknek a bizonyos elismeréseknek...
Azért nyugodjon meg kicsi lelked.Lesz még egyszer ünnep a világon... -
12. balubalu 2010. január 15. 06:47
Zűrös vagy, barátom. Eljátszod a darabot, majd hátbaszúrod a rendezőt. Ez jellemes? Mi a bajod azzal, hogy elismerik a színházat? Jó lenne, ha tudomást sem vennének róla, mint Beke idejében?
-
11. 10-esnek 2010. január 14. 23:47
hát kedves 10-eske, ha neked az az intelligencia, ami csizmadia idején tapasztalható, akkor jól megneveltek az már igaz. Belátom a klasszikus darabok kicsavarása, obszcén kifejezések tömkelege, hányadék a színpadon az bizony nagyon nagy kelléke az intelligenciának.
Hát te sem vagy az a bizonyos őszinte gyermek, aki mert kiáltani a császárnak... sajnállak -
10. savanyú cukor 2010. január 14. 06:38
Jó a színház. Figyel rá a szakma., figyel rá az intelligencia.
Szegény Beke idejében unalmas volt nagyon. Én meg akkor nem tudtam végignézni,csak apró alvásokkal összekötve az előadásokat.
Kinek a pap, kinek a papné... -
9. 8-nak 2010. január 13. 20:35
Na látod kedves 8-as, abban igazad van, hogy a malacos művész az gagyi szinten működik, sőt alulmúlja már régen önmagát. De másik ilyenről nem tudok.
Az az állításod, hogy a színház Gali után nem volt szétverve egyszerűen nem igaz. Speciel nekem és baráti körömnek nagyon tetszett a Beke-féle színházi koncepció. Láttunk szép, klasszikus színházi előadásokat. Nekünk ő hiányzik, vagy az a hangulat, ami pl. Szolnokon van, ahol a léleknek, a szépnek is van térnyerése. És ez nem politika. Ez egyszerűen szakma és emberi rátermettség, stílus kérdése.
Valahogy a jelenlegi igazgató produktumaiban nem a szakma nemes oldala domborodik ki, hanem valami agyament trendi ami minél vadabb, minél durvább, minél extrémebb annál jobb.
Valahogy azt tapasztalom nagyon sok, sőt egyre több embernek nem jön be.
Azoknak nem, akik ki merik végre mondani: de hiszen a császár meztelen.
Hajaj, de mennyire... A szomorú, hogy az ügyeletes önjelölt újság-kritikus olyan mérvűen behódolt ennek a trendinek, hogy valóságos kritikai megjegyzése soha nincs a színház felé. Ez az egyoldalú becsókolás igen visszataszító. -
8. 7.-nek 2010. január 13. 06:28
Gali ellen joggal lázadtak? Miért? Szétverték a színházat. Lehet, hogy volt vér a p...-ban, de inkább a színpadon mutatták volna meg egyesek, hogy mit tudnak.
De azt nem... Inkább malacokat kergettek, meg szították a tüzet, meg politizáltak, de azt is gagyi szinten. -
7. 6.1-nek 2010. január 12. 15:45
Gali ellen is joggal lázadtak. Mert akkor még volt vér a... Most ez ellen a "sajátos" színházi körökben elismert igazgató ellen nem. Talán nem véletlen...Hiszen a városvezetés is behódolt neki és az sem véletlen...
Szóval 6-1-nek igaza van addig,, hogy a színész játsszon...de ne alázzák meg, hogy hánynia kell a színpadon, káromkodni, közönségeskedni, magához nyúlni stb. Ez nem játszás, ez alázás. Felrakják őket olyan meredek esésű tetőre, jó magasra, hogy ha leesik jó ha lábtöréssel és nem nyaktöréssel ússza meg. De persze aláiratják vele, hogy saját felelősségére...hm.. van itt kérem rend...
Csudálkozónak annyit: egyértelműen leírtam, hogy a trilógia első előadása volt számomra az utolsó... Addig rendszeres színházbajáró voltam, de több darabról kijöttem, csak úgy, mint az előttem szóló is. Azóta csak barátaim visszajelzéseiből és néhány elkeseredett művész jelzéséből tudom, mi folyik a színházban. Aki.,, akik a magyar történelmet ilyen gátlástalanul meggyalázzák, pöcegödörbe meg isten tudja hova nem helyezik, azok foglalkozzanak talán a saját történelmükkel és gúnyolják azt legyenek szívesek. Díjaznék majd egy olyan városvezetést, amelyik amint lehet elküldi melegebb éghajlatra a jelenlegi igazgatót, ha már a művészeknek játszaniuk kell.
Majd akkor veszek egy mély levegőt és újra emelt fejjel megyek be Thália templomába. Addig ez a templom enyhén szólva is túlzás, mint jelző... -
6. 1.-nek 2010. január 12. 10:10
...azt írja: a szinészek nem mernek lázadni...
Gali ellen lázadtak, ennek isszuk a levét.
Én azt javasolnám: a szinészek ne lázadjanak, a szinészek játsszanak!
Köszönöm. Ennyit akartam mondani. -
5. dopispapa 2010. január 12. 07:21
Sajnos részben egyet kell értenem az 1-es véleménnyel. Jómagam több mint tíz éve vagyok kitartó ( és ez a jelző az utóbbi években lett fontos!!) bérletese
az egri színháznak. Sokáig igen jó arányban adagolták a népszerü, közérdeklődésre számottartó, könnyű és szórakoztató darabokat és a fajsúlyos, igényes, gondolkodtató műveket. Ma már ez fordult és a könnyűnek tetsző darabokat is olyan speciális látásmóddal
viszik színre, amitől már nem az lesz, amiért bemegyek a színházba. Lehet, hogy velem van baj, de egy Shakespeare-vígjátékot mondjuk szeretnék úgy nézni, ahogy azt az író elképzelte ás ez igaz más darabokra is. Összességében van valami, amit lehetne művészi alkotói szabadságra fogva megérteni, de ez már egyre kevésbé érthető és elfogadható
számmra. Megek továbbra is , mert érekel a színház, de szeretnék egyre többet végig is nézni ( mert bizony velem is előfordult az utóbbi években, hogy a második felvonás helyett inkább
sétáltam egyet a városban). Természetesen ez egyéni vélemény, de a
császár valóban kezd meztelen lenni.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









