A B. Braun továbbra is elkötelezett a gyöngyösiekhez
Mik ezek?
X
– Egy évvel ezelőtt a hosszútávú együttműködés igényével kötöttünk szponzori szerződést a B. Braun Medical Magyarország Orvostechnológiai Kft. képviselőivel, amelyet évente hosszabbítunk – tájékoztatott Marczin Zsolt, a mátraaljai klub elnöke.
– A támogatás mértéke a tavalyi NB I/B-s szintről, idén a Budapest Bank Férfi Ligában elért hatodik helyezés értékéhez emelkedett. A jövőben még profibb működést szeretnénk kialakítani, igyekszünk nagyobb hangsúlyt fektetni a PR-tevékenységekre, s több megjelenést biztosítanánk a partnereinknek. A B. Braun mellett a városi önkormányzatól továbbra is komoly segítségetet kapunk, a június 30-ával lejáró támogatói szerződések kapcsán pedig ezekben a napokban ülünk tárgyalóasztalhoz partnereinkkel a közös folytatás lehetőségeiről.
Információink szerint a B. Braunnal kötött szerződésben foglalt összeg az első évben a negyvenmillió forintot is meghaladta. A jelentős „vérfrissítésen” átesett gyöngyösi férficsapat újoncként a hatodik helyen zárt az élvonalbeli bajnokságot, ami óriási sikerként könyvelhettek el a Mátraalján.
Változik az új bajnokság lebonyolítása
A 2012/2013-as évben is tizenkét csapat alkotja az élvonalbeli bajnokság mezőnyét. Az alapszakaszban elért helyezés alapján a rájátszásban az 1–6. és a 7–12. helyezettek mérkőznek a végső pozíciókért. – Szeretnénk, ha az együttes a bajnokság második szakaszában a felsőházban lenne érdekelt, ami komoly feladatnak ígérkezik – fogalmazott Marczin Zsolt. – Ismerve a mezőnyt legalább nyolc csapat pályázik a 1–6. közé. Ha sikerülne megismételni az idén megszerzett pozíciót, vélhetően mindenki elégedett lenne.
– A klub sikeres működését és a hosszútávú anyagi biztonságát elősegítve új elnökséget választottunk – folytatta szavait Marczin Zsolt. – Az elnökségben Jakab Zsolt, OTP Bank Nyrt. Gyöngyösi Fiókjának igazgatója; Juhász Péter, a Sportfólió Kft. ügyvezetője; Kocsis Sándor, a Mátraközmű Kft. ügyvezetője; valamint Varga József, a K&V Kft. ügyvezetője kapott helyet.
A felügyelő bizottságot Giczay András, a Mátrai Erőmű ZRt. termelési vezetője; Dr. Réthy Béla Gyöngyös város alpolgármestere; valamint Tábi Ferenc könyvvizsgáló alkotja. A társadalmi elnökség első ember Horváth László kormánybiztos.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. hevesiek 2012. június 29. 19:06
hirtelen két hiba is akadt: Giczey, és nem Giczay.
Horváth László pedig nem kormánybiztos, hanem kormánymegbízott!
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Valaska József
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





