Emberelőnyben biztosan vezet az Egri FC
Mik ezek?
XBp. Honvéd-MFA – Egri FC 0–2 – 45 perc játék után
Bozsik stadion, műfű, 150 néző. V.: Erdős József (Kepe A., Kulman T.).
HONVÉD: Czuczi – Remes, Gengeliczki, Bjelakovic, Szala – Varga M., Futó, Miskovicz (Vereckei, 15.), Hidi – Erdélyi, Porcari. Vezetőedző: Pári Sándor.
EGER: Sztankó – Preklet, Katona A., Knakal, Piller – Cs. Pavicsevics – Romhányi, Dobrics, Farkas Á. – Koós, Pisanjuk. Vezetőedző: Simon Antal.
Gólszerzők: Farkas Á. (11-esből) 16., Romhányi a 37.,
Kiállítva: Czuczi (Koóst elütötte a 16-oson belül) a 13. percben
Sárga lap:
Szabálytalanság: (6), ill. (11)
Lesek száma: (), ill. ()
Kapura tartó lövés: (), ill. (1)
Szögletarány: (1), ill. (3)
Nyári hőségben, a meleget csakúgy ontó műfüves pályán először kapott helyet az egriek kezdőcsapatában Piller József. A Koós Gábor, Igor Pisanjuk ékpárost sem vonultatta fel előzőleg az EFC, amelynek korábbi, megszokott 11-éből Dusan Pavlov kiállítás, Josef Hamouz öt sárga lap, Balog Zsolt pedig sérülés miatt hiányzott.
Az első negyedórában azon kívül, hogy mezőnyfölényét két szöglettel jelezte az egri együttes, sem más említést érdemlő nem történt. A 16. percben aztán jött a vendégek vezető találata. Történt, hogy Knakal elővágott labdájára Koós rajtolt, ám a csatárt a kifutó hálóőr, Czuczi elütötte a 16-oson belül. Tizenegyes és piros lap!
A büntetőt Farkas Ádám ballal a bal sarokba helyezte az új kapus, a Miskovicz helyére érkezett Vereczkei kapujába, 0-1.
A 25. percben megtört a labdát egyértelműen többet birtokló egriek lendülete. Jött ugyanis az ivószünet, a forróságra való tekintettel néhány perc frissítés mindkét oldalon.
A 33. percben Preklet előreívelése után Koós került helyzetbe. A csatár el is pöckölte a labdát a kapujából kifutó Vereczkei mellett, de a visszafutó Gengeliczki a mezőnybe vágta a labdát.
A 37. percben növelte előnyét az EFC! A bal oldalról bedobott labdát Bjelakovic Romhányi elé „tisztázta”, aki egyből, 15 méterről a bal sarokba lőtte a játékszert, 0-2.
Vége az első félidőnek, amelyben nemcsak magabiztosan, de eredményesen is futballozott az Egri FC.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





