Közös évzáró az Egri FC korosztályos csapatainál

Mik ezek?
XBajkó Csaba hét esztendős fia délben a padra ledőlve várta a gulyást. Az árnyat adó sátor nagy kincset jelentett a 30 fok feletti forróságban, ahol a műfű tovább bolondította a hőérzetet. A hűsítőről gondoskodó Zakhar Tamásnak akad is bőven feladata a jegelésben, míg az üstnél Hangonyi Géza tüsténkedett csinos kis szakácskötényében. Lábak közötti labdagurításban és cselezésben Bóta Árminék jeleskedtek a pályán, ahol az apuka-gyerek meccsek csak a „szokásos” presztízscsatát hozták.
László István eközben kisebb fajta éremvadászatba kezdett. Az EFC utánpótlás koordinátora az MLSZ-ből Kaló Józsefen keresztül Egerbe juttatott medálokért kocsizott egy kört, ami kis híján visszakerült a szövetségbe. A telefonos egyeztetés azonban elérte célját, így a „Lajosok legényei” büszkén feszíthettek a csapatfotón. Az U19-es korosztály megyeszékhelyi képviselői az NB II. Északkeleti csoportjában végeztek bronzot érő helyen. „A végét elszúrtuk. Lehettünk volna másodikok is, de ez nem jött össze. Hiába, van még mit fejlődni a srácoknak” – elemzett Lengyel Lajos, a 19 évesek mestere. A csapat tagjai között Zvara Dávid, Kasza Dániel és Gyárfás Adorján is szerepelt, akik már jócskán beleszagoltak az NB II-es felnőtt bajnokcsapat légkörébe. Már pedig, aki ilyen fiatalként ilyen siker részese lehet, az a későbbiekben is aligha akarja alább adni. Halász Márió a korábbi NB III-as gárda atmoszféráját ismerte jobban, s talán az is közrejátszott abban, hogy az ifikkel idén 17 gólig jutott.
Találatokból 31-et jegyzett Szabó Miklós. Az U17-es társulat elsőszámú gólfelelőse ezért még ugyan nem vehetett át aranycipőt, ám abban elévülhetetlen érdemeket szerzett, hogy korosztályának csapata harmadik helyen érjen célba szintén az NB II. Északkeleti csoportjában. Sipos Lajos tanítványai „vastagon” lettek bronzérmesek, lévén, hogy a második DVTK-tól 13 ponttal maradtak le, míg a negyedik mezőkövesdiekre 17 egységet vertek.
Gólokban és pontokban egyelőre még nem gondolkodhat Nagy Endre. A nyáron kötelezően összeverbuválandó NB III-as egri csapat edzőjének most a játékos keresés jelenti a legfőbb elfoglaltságot. A tréner helyzete nehéz, ám hasonlóan komoly kihívásokkal már korábban is találkozott, így az is valószínűsíthető, hogy ez a feladatot is megoldja.
Pádár Béla játékosai is így tettek a megyei U16-os bajnokságban, ahol mindössze egyszer, Tarnamérán kényszerítették megadásra a későbbi aranyérmest. A győztes megillető serleget 3000 néző előtt, a felnőttek DVSC-DEAC elleni mérkőzésének szünetében vehették át Hermann Péterék. A megyei szövetség igazgatójaként Várkonyi Ferenc akkor is gratulált az eredményhez, mint ahogy tette ezt a felsővárosi rendezvényen a 17 és 19 éveseknek. Az I. osztályban érdekelt U15-ös gárda 9., és az U13-as alakulat 14. helye is feltétlenül idekívánkozik. A Horváth Tamás, illetve Székely Károly edzette fiatalok esetében a teljesítmény ugyan elmaradt a többiekétől, ám az sem szorul különösebb magyarázatra, hogy ebben a korban nem az eredményesség a legfőbb mutató, hanem a képzés minősége.
Álmából felébredve, néhány év múlva talán a kis Bajkó is mesélhet majd erről.
Kinőtték a Felsővárost
A kötelezően szerepeltetendő csapatok számának növelése nem jelenti egyben azt, hogy pályából is több lesz. Ez pedig nagy gondot okoz a Felsővárosi Sporttelepet szinte már kinőtt Egri FC-nél, ahol várhatóan a Leányka úti sporttelep füves játéktere is újra benépesül ifjú labdarúgókkal.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A mássággal az a legnagyobb probléma, hogy körülötted mindenki normális. Maggie Stiefvater-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...





