Montvai ejtette ki az Egri FC-t
Mik ezek?
XA Magyar Kupa országos táblájának 1. fordulójában:
Nyíregyháza Spartacus–Egri FC 1–0 (0–0)
Nyíregyháza, 500 néző. V.: Nagy Róbert (Pápai Z., Galán R.).
NYÍREGYHÁZA: Balogh J. – Sipos T., Ambrusz, Farkas A., Ur – Szilágyi K. (Reznek, 90.), Minczér – Kovács Á. (Simon A., 67.), Germán (Petneházi, 67.), Pákolicz – Montvai. Vezetőedző: Brekk János.
EGER: Brljak – Preklet, Kovács G., Knakal, Mecsinovics, Piller – Albert Á., Stanislaw – Farkas Á. (Pisanjuk, 82.) – Hrisztov (Horváth Z., 78.), Pavlov (Koós, 69.). Vezetőedző: Simon Antal.
Gólszerző: Montvai (85.)
Sárga lap: Farkas Á. (37.), Petneházi (84.), Pisanjuk (85.), Kovács G. (86.).
A Siófok elleni bajnoki mérkőzéshez képest nyolc helyen változott az Egri FC csapatának összeállítása Nyíregyházán. A vendégeknél tétmérkőzésen először lépett pályára a szlovén kapus Darko Brljak és a macedón védő, Jaszmin Mecsinovicsot. A vendég hátvédsor tagjait a 24. percben játszotta át először veszélyt jelentően a szabolcsi gárda, szerencsére azonban Montvai Tibor fejese elkerülte a kaput, mint ahogy a 36. percben Kovács Ádám emelése is elcsúszott a bal sarok mellett.
Szünet után Preklet 15 méteres, bal lábas lövése szállt kapu fölé (52.), majd Pákolicz riogatta 17 méterről Brljakot (61.), Montvai pedig 5 méterről az egri kapus kezébe fejelt (80.). Petneházi a 83. percben a felső lécet találta telibe, majd Montvai a 85. percben tovább lőtte a Nyíregyházát.
Jók: Minczér, Montvai, ill. Brljak.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





