Mosolyogj, mert vár rád a halál
A fotográfus Tou Yun-fei azonban megelégelte az értelmetlen mészárlást, s úgy döntött saját eszközeivel, leginkább kamerája segítségével megpróbál véget vetni annak. Az elmúlt években mintegy 40 ezer, a XIX. század portréira emlékeztető képet csinált az ebekről, hogy emberi arcot adjon szenvedéseiknek, s emlékeztesse a tajvaniakat: kutyát csak felelősségteljesen, egy életre szabad vásárolni. Mint elmondta, az első hónapok rendkívüli módon nyomasztották, hetekig nem aludt, csak ült besötétített szobájában.
Mégis úgy gondolja, ha sikerül az ebek szinte emberinek tűnő arcát megmutatnia a nyilvánosságnak, talán kevesebb kutyus jut erre a borzalmas sorsra. Természetesen küzdelmében nincs egyedül, hiszen a buddhista lakosság jelentős része hisz benne, hogy az ebek olyan emberek reinkarnációi, akik előző életükben valami helytelent követtek el, s ezért alacsonyabb létformában születtek újjá.
A kezdeményezést a városi tanács képviselői is felkarolták, a városházán már megtekinthető néhány Yun-fei képeiből, s augusztusban állandó kiállítás nyílik a Kaohsiung Szépművészeti Múzeumban.
A heol.hu címlapjáról
- Baleset az M3-ason: feszítővágóval szabadították ki a sofőrt
- Az egerszalókiak a tettesek súlyos büntetésében bíznak
- Az EKFSC-nél igazi vezérré vált László
- Antal Dórát várja Kalifornia
- Vincze: ebben a magasságban ennyi idő túlélhetetlen
- Osztoznak a hegymászók családjának fájdalmában
- Kiss Péterre emlékeztek Gyöngyösön
A heol.hu legolvasottabb cikkei
- Kiss Péterre emlékeztek Gyöngyösön
- Itt a piros, hol a piros? - Ha szabálytalanságot észlel, jelezzen!
- Az egerszalókiak a tettesek súlyos büntetésében bíznak
- Fekvenyomásban sem ismer kegyelmet az egri járőrvezető
- Baleset az M3-ason: feszítővágóval szabadították ki a sofőrt
- Antal Dórát várja Kalifornia
- Újabb kisebb földrengés volt megyénkben
- Osztoznak a hegymászók családjának fájdalmában
- Nem hosszabbít Szécsivel a ZF-Eger
A heol.hu legvitatottabb cikkei
- Fidesz: a multik kisöprik az erőmű kasszáját
- Nyolcvanezer forinttal csökkentenék az éves rezsit
- Rablógyilkosság Egerszalókon
- Megérkeztek Egerbe az ózdi éhségmenet résztvevői
- Tüntetők fogadták Gyöngyösit Gyöngyösön
- Egy éve nem kap járadékot, az öngyilkosságon gondolkodik
- Nagy Imre nem mond le
- Nehéz helyzetbe kerültek: késve és kevesebb bért kaptak
- Eltűnt a Himaláján Erőss Zsolt és Kiss Péter



