A Heves Megyei Hírlap és az egri Gárdonyi Géza Színház ez évad végén ismét közönségdíjat hirdet. Ezúttal a rendszeres színházba járók közül hatan - Batári Antal tanár, Keresztes Istvánné tanár, Varga Pál, a Sancta Maria Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Zeneiskola igazgatója, dr. Cs. Varga István, irodalomtörténész, Sós István, Eger alpolgármestere, valamint Pócsik Attila a Heves Megyei Hírlap munkatársa, és Egres Béla, a díj alapítója - kaptak felkérést, tegyenek javaslatot, kik közül kerüljön ki az évad közönségdíjas színésze, színésznője, táncművésze és rendezője. Szavazni a Heves Megyei Hírlapban, valamint a Grátiszban megjelenő szavazólapon, illetve a HEOL.hu –n lehet. Portálunkon május 30-án délig, naponta 3 óránként adhatják le voksaikat. A kitöltött szavazólapok a szerkesztőségben, a színház előcsarnokában, illetve a szervező irodán elhelyezett gyűjtődobozban helyezhetők el.
A szavazás – az újságokban megjelent szavazólapon és a HEOL.hu portálon történt voksolás – eredményét külön-külön összesítjük, és a két eredmény összevetése után alakul ki a végeredmény, hogy az Önök szavazatai alapján kik lesznek a 2011-2012-es egri színházi évad közönségdíjasai.
A közönségdíjak átadására az évadzáró társulati ülésen kerül sor, június 1-jén.
Képek
-

versenyző: Moravetz Levente rendező
szavazatok: 1476 -

versenyző: Kelemen Csaba színész
szavazatok: 1431 -

versenyző: Zám Andrea színésznő
szavazatok: 1374
-

versenyző: Dimanopulu Afrodité színésznő
szavazatok: 1196 -

versenyző: Blaskó Balázs rendező
szavazatok: 1055 -

versenyző: Tóth Karolina táncművész
szavazatok: 713
-

versenyző: Nagy András színész
szavazatok: 681 -

versenyző: Saárossy Kinga színésznő
szavazatok: 636 -

versenyző: Kelemen Dorottya táncművész
szavazatok: 594
-

versenyző: Vókó János színész
szavazatok: 452 -

versenyző: Emődi Attila táncművész
szavazatok: 391 -

versenyző: Nagy Csaba táncművész
szavazatok: 297
-

versenyző: Topolánszky Tamás rendező
szavazatok: 222 -

versenyző: Portik Györffy András színész
szavazatok: 212 -

versenyző: Marjai Virág színésznő
szavazatok: 128
-

versenyző: Kascsák Dóra színésznő
szavazatok: 121 -

versenyző: Venczel Valentin színész
szavazatok: 73 -

versenyző: Beke Sándor rendező
szavazatok: 71
-

versenyző: Csiszár Imre rendező
szavazatok: 66 -

versenyző: Dér András rendező
szavazatok: 61 -

versenyző: Pintér Ágota Lotti táncművész
szavazatok: 36
-

versenyző: Éry-Kovács András rendező
szavazatok: 16
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!




