Digitália

2024.03.03. 06:00

Milyen tévét vegyen ma egy tipikus magyar vásárló?

A televíziók fejlődése töretlen, már átlátszó tévéket is bemutattak a gyártók, ám ezek egyelőre még prototípusok. Mi kell és mi nem a hazai vevőknek?

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: Ground Picture

Mivel idén jelentős sportesemények zajlanak, a korábbi tapasztalatok alapján sokan döntenek az új készülék beszerzése mellett. Az eMAG megvizsgálta, hogy a már piacon lévő tévékben milyen technológiák váltak már tömegpiacivá, és melyek számítanak még ritkaságnak, extrának a magyar vásárlók körében.

Valamivel többen vesznek nagy tévét, mint kicsit

Egyáltalán milyen készülékeket keresnek a magyar vásárlók? Az elmúlt negyedévben egy kicsivel több 50-55 colos képátmérőjű készülék, mint a 32 colos kompakt modell fogyott. E két képernyőméret a legnépszerűbb, míg a 42-43 col a harmadik helyre került. A vásárlók 32 százaléka 50 ezer és 100 ezer forint közötti eladási árú tévét választott, de nem sokkal maradnak le (28%) a 100 ezer és 150 ezer forint közötti modellt preferálók sem, a 150 ezer és 200 ezer forint közötti árú készülékek pedig a harmadik legnépszerűbbnek számítanak.

Energiahatékonyság tekintetében a húsz legnépszerűbb modell nagyobb hányada (55%) visel E és F energiacímkét, és kisebb G-t (45%). Mivel az EU-s energiacímkék 2021-es megújítása óta a tévékínálat javarészt D, E, F, G címkés készülékekből áll, az E és F osztályú tévék magas aránya a top 20-ban kifejezetten kedvező trendet mutat.

Tömegpiacivá vált technológiák

A legfontosabb trend, hogy az okostévé funkció már gyakorlatilag az összes árkategóriában elérhető: az eMAG-nál legnépszerűbb húsz készülék közül mindössze két modell volt hagyományos, a maradék 90 százalék viszont már okosfunkciós. Az ilyen készülékekkel streamingszolgáltatásokat lehet nézni, vagy képernyőmegosztással weboldalak képét továbbítani a tévére, ami az idei sportesemények tükrében különösen fontos.

A 4K felbontás is abszolút tömegpiaci kategóriává vált: a legnépszerűbb húsz készülék többsége (65%) ilyen felbontású volt, a top 3 termékből kettő is ilyen részletgazdag képet kínál az eMAG legutóbbi negyedéves forgalmi adatai szerint. A top 20 termék ötöde full-HD-s, az alap HD felbontás részaránya csupán 15 százalék.

Ennél is érdekesebb, hogy az eMAG-nál kapható legnépszerűbb modellek 85 százaléka képes HDR, vagyis a nagy dinamikatartományú képmegjelenítésre, amely leginkább az ismert videóstreaming szolgáltatások tartalmainak lejátszása, illetve konzoljátékok használatakor van jelentősége, mert szebb, élethűbb színeket lehet vele megjeleníteni.

Néhány éve még a nem volt jellemző, de mostanra a legnépszerűbb tévék háromnegyede támogatja a Bluetootht, így egyszerűen lehet ezekhez játékirányítót, fejhallgatót vagy hangfalat csatlakoztatni. Kedvező trendet mutat, hogy a kompatibilis tévék nagyobb hányada már a jobb hangzást, kedvezőbb kommunikációt nyújtó Bluetooth 5 vagy frissebb szabványt támogat (erre van szükség akkor is, ha két külön vezeték nélküli fejhallgatóval akarnánk nézni a műsort).

Ezek ma még feltörekvő technológiák

Az elmúlt negyedévben eladott húsz legnépszerűbb tévé legnagyobb hányada LED, néhány a fejlettebb QLED megjelenítőpanellel van felszerelve – ha az összeladást nézzük, ez a két technológia fedi le az eladott készülékek több mint 90 százalékát. A normál LED-es tévékhez képest a miniLED-technológiát használó modelleknél pontosabban lehet vezérelni a képernyő háttérvilágítását, így jobb kontrasztot, színvisszaadást lehet elérni – egyelőre azonban jóval drágábbak is az ilyen készülékek.

A prémium képernyőtechnológiák közül jelenleg az OLED a legnépszerűbb, de mivel egy ilyen tévé nagyjából duplaannyiba kerül, mint egy sima LED-es, nem meglepő, hogy csak néhány százalék a részesedése az eladásokból. A QNED és ULED nevű kijelzőkkel tavaly jelentek meg két gyártó első készülékei, a LED-nél jobb minőséget nyújtó technológiát használó tévék aránya ezért még nagyon alacsony.
A most kapható készülékek többsége a wifi 5 szabvánnyal kompatibilis, kisebb hányaduk a wifi 4-et használja, a mobil eszközök, laptopok széles körében használt wifi 6-tal még csak kis hányaduk használható (persze ehhez az otthoni routernek is támogatnia kell a szabványt): várhatóan az idei modellévben már jóval több ilyen tévé kerül piacra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!