Mezőgazdaság

2018.05.25. 10:15

Vetőmagban nagyon jók vagyunk

Hazánk a világ hatodik legnagyobb exportőre.

Magyarország évi 100 milliárd forintot meghaladó exportjával a 6. legnagyobb vetőmag exportőr a világon. A Vetőmag szövetség pénteki közleménye szerint a 130 ezer hektáron zajló magyar vetőmagtermelés értéke eléri az évi 190 milliárd forintot, és az ágazat szereplői kiszolgálják a több mint 4 millió hektáros magyarországi gazdálkodás igényeit. A szervezet beszámolt arról is, hogy a terméktanács elnökévé a küldöttgyűlés egyhangú szavazatával ismét Takács Gézát választották meg.

Takács Géza 1997 óta tölti be ezt a tisztséget, mostani megbízatása 2023-ig szól. A szakember 1974-ben, a martonvásári kutatóintézet vetőmagüzemében kezdte pályafutását. 1986-ban részt vett a bábolnai IKR vetőmag programjának létrehozásában és az ágazat irányítója volt 2010-ig. Azóta a Hungaroseed Kft. ügyvezetőjeként dolgozik.

A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezetnek és Terméktanácsnak 884 tagja van, akik évente több mint 100 különböző fajból, csaknem 1500 fajta vetőmagot állítanak elő.

Borítókép: illusztráció. Forrás: Pxhere.com

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában