öngondoskodás

2018.11.08. 16:03

Varga Mihály: nemzeti érdek a pénzügyi tudatosság növelése

A korszerű fizetési eszközök, köztük a bankkártyák és más készpénzkímélő eszközök használatát növelni kell.

Budapest, 2018. november 8. Varga Mihály pénzügyminiszter megnyitja a Világgazdaság napilap Megtakarítási trendek - nyugdíj és/vs öngondoskodás 2018 címû konferenciáját a Mercure Budapest Korona szállodában 2018. november 8-án. MTI/Szigetváry Zsolt

Fotó: Szigetváry Zsolt

Nemzeti érdeknek nevezte a társadalom pénzügyi tudatosságának növelését a pénzügyminiszter egy csütörtöki konferencián, ahol hangsúlyozta, ezért is indította el tavaly a kormány azt a hétéves programot, amelynek célja, hogy a lakosság felelős és tudatos pénzügyi döntéseket hozzon, erősödjön a lakosság körében az öngondoskodás, a nyugdíjas évekre az előtakarékosság.

Varga Mihály a Világgazdaság napilap szakmai konferenciáján, Budapesten elmondta azt is:

2010 óta a kormány számos olyan törvényt kezdeményezett, intézkedést hozott, amelyek a lakosság, a fogyasztók védelmét szolgálták.

Ezek közé sorolta a devizahitelek kivezetését, az öngondoskodás erősítését célzó intézkedéseket és azt, hogy a kormány kezdeményezésére a parlament elfogadta a fair bankokról szóló törvényt.

A kormány célja szavai szerint továbbra is az, hogy a lakosság egyre tudatosabb pénzügyi döntéseket hozzon, a kockázatok mérséklődjenek. Varga Mihály bejelentette, a kormány tervei szerint a jövőben

az Államadósság Kezelő Központ olyan állampapírt dob piacra, amely erősíti a nyugdíjas évekre szóló előtakarékosságot.

Kijelentette, hogy a nyugdíjtermékek 20 százalékos támogatását, a kapcsolódó kedvezményeket a kormány hosszútávon is fenn kívánja tartani. Tavaly 28 milliárd forinttal több maradt ezeknek köszönhetően a magyar lakosságnál, 2017-ben 70 ezerrel nőtt az önkéntes pénztárakat választók száma, nyugdíjbiztosítást pedig 33 ezren kötöttek – jelezte.

Varga Mihály elmondta: a kormány azért dolgozta ki a pénzügyi tudatosság növelését célzó stratégiáját, hogy néhány éven belül a magyarok pénzügyi ismereteinek szintje elérje a legfejlettebb országokét. Erősíteni kell a tudatos fogyasztói magatartást a pénzügyi döntések meghozatalában,

a korszerű fizetési eszközök, köztük a bankkártyák és más készpénzkímélő eszközök használatát pedig növelni kell

- jegyezte meg.

A példák között említette meg az életkezdés támogatásának elősegítésére néhány éve bevezetett Babakötvényt, megjegyezve, hogy máig mintegy 160 ezer Start-értékpapírszámlát nyitottak a szülők és a nagyszülők.

A pénzügyminiszter a fiatalok pénzügyi ismereteinek fejlesztésére indított kormányzati projekteket sikeresnek nevezte, és emlékeztetett rá, hogy

a kabinet a pénzügyi ismeretek oktatását általánossá teszi a köznevelésen belül.

Ötödik éve zajlik a Pénz7 program, emellett egy új programot is kezdett a kormány, ezzel a készpénzmentes megoldások felé irányítják a gyerekek pénzhasználatát, a harmadik pedig a Fintelligence központok megnyitása, amelynek keretein belül olyan speciális tantermeket adnak át, ahol a gyerekek pénzügyi termékekkel ismerkedhetnek meg – sorolta.

A társadalmi szolidaritáson alapuló egységes állami nyugdíjrendszer mellett a kiegészítő nyugdíjcélú megtakarítások teremtik meg az időskori ellátások pénzügyi forrásait – hangsúlyozta. Megjegyezte, hogy

a kormány az önkéntes egészség- és önsegélyező pénztári rendszert is támogatja,

amelynek eredményeként az elmúlt években a rendelkezések összege meghaladta 68 milliárd forintot.

Jelezte: az idősebbek is egyre tudatosabbak a pénzügyeik kezelésében, a nyugdíjasok 61 százaléka már bankszámlára kapja a nyugdíját. Öt év alatt a Nyugdíjbiztosítási Alap 2 milliárd forintot spórolt az elektronikus utalással – mondta a tárcavezető.

Varga Mihály jelezte: a készpénzforgalmat tovább kell csökkenteni, jelenleg több ezer milliárd forint készpénz van a magyar lakosság kezében. Svédország jó példa arra, hogy az emberek szinte mindenhol csak elektronikus úton fizethetnek – emelte ki a pénzügyminiszter.

A lakástakarékpénztárakra vonatkozó lépést már korábban meg kellett volna tenni

- mondta Varga Mihály, megjegyezve, hogy a lakástakarékok állami támogatása indokolatlanul magas volt Magyarországon, 30 százalékos, miközben Németországban 4 százalék, Ausztriában pedig 1,5 százalék az állami hozzájárulás aránya. Elmondta azt is, hogy az utolsó napokban a lakástakarékok még 140 ezer új szerződést kötöttek, ezekhez még kapcsolódik állami támogatás.

Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese az OTP Öngondoskodási Indexét ismertette. A mutató értéke második éve csökken, a felmérésre adott válaszokból kitűnik, hogy

a lakosság nagy része inkább a mának él, és rövid távú céljait valósítja meg, nem gondolnak a hosszú távú öngondoskodásra.

A felmérés során a válaszadók 77 százaléka az államtól várja kényelmes időskora biztosítását. A legtöbben arra számítanak, hogy kizárólag az állami nyugdíjukból fognak élni, ugyanakkor a kutatás arra is rávilágított, hogy a megkérdezettek 72 százaléka szerint ez az összeg nem lesz elég a gondtalan időskor biztosítására.

Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (Pénztárszövetség) elnöke kiemelte, hogy a pénztári takarékoskodásban a munkavállalók, a munkáltatók és az állam is megkerülhetetlenül fontos szereplő. Fontosnak nevezte, hogy az állam ösztönözze a munkavállalókat takarékoskodásra, öngondoskodásra.

Az állami adókedvezmény 20 százalék, ennek révén akár 150 ezer forintos összeget is érvényesíthet az igénybevevő, ez a kedvezmény 2019-ben is megmarad.

Kravalik Gábor rámutatott: fontos az év végi időszak a munkavállalók számára, mert a következő hetekben az egyéni befizetéseikkel maximalizálhatják a kedvezményt.

Borítókép: Varga Mihály pénzügyminiszter megnyitja a Világgazdaság napilap Megtakarítási trendek – nyugdíj és/vs öngondoskodás 2018 című konferenciáját a Mercure Budapest Korona szállodában 2018. november 8-án.

MTI/Szigetváry Zsolt

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában