Krimi

2023.09.27. 20:43

176 kilométeren át menekült a magyar rendőrök elől egy kocsi, csak így tudták megállítani

Három célzott lövéssel állította meg a szentendrei körzeti megbízott egy menekülő embercsempész gépjárművét szerdán - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

MW

Fotó: MTI / Rosta Tibor

Azt írták, hogy kilenc illegális migránssal 84 percen át, 176 kilométeren keresztül menekült az az embercsempész a rendőrök elől, akinek járművét Szentendre felől Visegrád felé tartva sikerült mozgásképtelenné tenni.

Az előzményekről a rendőrség közölte, hogy szerda hajnalban egy reflektorral közlekedő Audi elvakította a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság gépkocsizó járőreit Kiskunmajsa külterületén. A kombi vezetője a rendőrök jelzésére nem állt meg, ezért követni kezdték.

A Kiskunmajsa-Jászszentlászló-M5 Kiskunfélegyháza-Dél-Budapest-11-es számú főút-Szentendre útvonalon rendre váltották egymást a megkülönböztető jelzéseiket együttesen használó rendőrségi gépjárművek az Audi mögött. Az ámokfutót Szentendrén, a 11-es számú főút és a Rózsa utca kereszteződésénél egy az úton keresztbe állított rendőrautó is megpróbálta feltartóztatni.

 

A menekülő ráhúzta a gépkocsit az úton álló egyik rendőrre, aki három célzott lövést adott le a járműre. 

 

A találatok ellenére az autó tovább haladt, de sebessége folyamatosan csökkent, majd néhány kilométerre a lövések leadásának helyszínétől, még Szentendre területén mozgásképtelenné vált a jobb első gumiját ért lövés miatt.

A sofőr kiugrott a kocsiból és elmenekült. A hátrahagyott járműben a rendőrök kilenc, magukat szír állampolgárnak nevező férfit találtak, jogszerű magyarországi tartózkodásukat egyikük sem tudta igazolni.

Az illegális migránsok - elmondásuk szerint - valahol Zomborral szemben, az ideiglenes biztonsági határzáron átjutva értek Magyarország területére. Szlovákiába történő szállításukért fejenként 1200 eurót kellett letétbe helyezniük Törökországban.

Az embercsempész azonosítására, felkutatására és elfogására a rendőrök megtették a szükséges intézkedéseket. Az illegális migránsokat visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A rendőri intézkedés során személyi sérülés nem történt - olvasható a police.hu-n.

Borítókép: illusztráció /
Rendőrautó az ideiglenes biztonsági határzárnál Röszke közelében 2023. szeptember 5-én
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!