hagyományőrzés

2019.08.08. 15:02

Több mint 50 programot kínál az idei Ősök napja

Ismeretterjesztő kiállítások és előadások, valamint több tucat koncert is várja az érdeklődőket augusztus 16. és 18. között.

Forrás: MTI

Fotó: Ujvári Sándor

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a rendezvény fővédnöke a programokról tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta:

immár ötödik alkalommal rendezik meg a Kárpát-medence egyik legnagyobb hagyományőrző ünnepét, amellyel a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állítanak emléket.

Mint mondta, a magyar őstörténetnek nemcsak múltja, hanem jelene és jövője van, amelyet elsősorban a tudományos kutatómunkával lehet a jövő nemzedék számára megőrizni. „A fiatal nemzedék vegye újra szemügyre a korábbi kutatásokat, felfedezéseket, ellentmondásokat és feszültségeket és rendezze végre közös dolgainkat” – jelentette ki.

Lovas felvonulás Bugacon, korhű magyar öltözetben
Fotó: Ujvári Sándor / MTI

Bíró András Zsolt antropológus, humánbiológus, a Magyar-Turán Alapítvány elnöke elmondta:

újdonság lesz az idei rendezvényen, hogy először tartanak nagy nomád felvonulást, amelyen több száz lovas szekerekkel, tevékkel, bivalyokkal és családtagjaikkal korhűen idézi meg a magyarok bejövetelét.

Ezúttal is lesznek tematikus kiállítások, előadások és íjászbemutatók is.

A tematikus programok közül kiemelte még az Attila sátrában rendezendő antropológiai és régészeti kiállítást, amelyen arc-, fegyver- és ékszerrekonstrukciókat láthat a közönség, de a sátorban mutatják be az első, Erdélyben megtalált lovas hun temetkezés eredeti maradványait is.

Varga Zoltán, a Magyar-Turán Alapítvány és az V. Ősök napja programigazgatója elmondta, hogy először tartanak bemutatót a korabeli sírleletek alapján, az eredetivel azonos anyagokból készült íjrekonstrukciókból.

Több nomád sportversenyt is rendeznek: lesz köböre (lovas nomád csapatjáték) nemzeti bajnokság, övbirkózás és íjászverseny is.

Koraközépkori harcokat és csatajeleneteket is bemutatnak, de kézműves foglalkozás és -bemutató, valamint kézműves vásár is várja a látogatókat.

A háromnapos eseményen magyar és külföldi előadók különféle természettudományos és régészeti témákban a magyar őstörténettel kapcsolatban tartanak előadásokat.

A színpadon változatos zenei programokat kínálnak: népzene és néptánc előadások mellett több tucat koncertek is várja a látogatókat. A program az ősökre való megemlékezéssel, a szertűzzel ér véget – tette hozzá.

Szabó László, Bugac polgármestere kiemelte, hogy évről évre egyre bővül azoknak a látogatók a száma, akik azonosulni tudnak az ősök kultúrájával és ellátogatnak az eseménynek otthont adó településre.

Borítókép: a IV. Ősök Napja hagyományőrző fesztivál résztvevői Bugacon 2017. augusztus 12-én

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában