Visszhang

2017.08.07. 17:00

Pintér: Aki tesz érte, annak fordul a szerencséje

Pintér Attila, a Puskás Akadémia FC NB 1-es labdarúgócsapatának vezetőedzője biztos benne, hogy előbb-utóbb vége szakad a csapat hetek óta tartó rossz szériájának, de úgy gondolja, nem azonos bánásmódban részesülnek a csapatok.

Forrás: nemzetisport.hu

Fotó: Földi Imre

A szakember elmondta, egyenlő partnerei voltak a bajnoki címvédő Honvédnak az OTP Bank Liga legutóbbi, negyedik fordulójában, de a mérkőzés játékvezetője nem állt mellettük, és az eredmény (0-2) nem tükrözi a játék képét. Mint a Nemzeti Sport interjújából kiderül, Pintér Attila szerint a meccs nagy részét emberelőnyben kellett volna játszaniuk, mivel Bobál Dávid másodjára is sárga lapot érően buktatott, azonban ezt a bíró nem így látta:

„Azt gondolom, aki szabálytalankodik, azt meg kell büntetni, akkor is, ha van már egy sárgája. Hatvanöt percet emberelőnyben focizhattunk volna, és azért a Honvéd ellen nagyon nem mindegy, hogy ezt a lehetőséget elvették tőlünk.”

A tréner hozzátette, az is a történethez tartozik, hogy gyerekes gólokat kaptak, és a játékosoknak tenniük kell azért, hogy elmozduljanak a tabella utolsó helyéről.

Elárulta, mindig a három pont megszerzésére törekszik, de igazságtalannak tartja, hogy míg a kupainduló csapatok egyszerre öt idegenlégióst tudhatnak a pályán, addig nekik csak három lehet. Ez persze nem gátolja őket abban, hogy építsék tovább a csapatot, és mint fogalmazott, „ugyanezzel az akarattal, ugyanezzel az agresszivitással, előbb-utóbb jönnek majd az eredmények is.”

(Borítókép: nemzetisport.hu / Földi Imre)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában