4115 méter, 16 kanyar

2023.05.17. 12:00

Megnyílt a világ egyik legkorszerűbb versenypályája a Balaton mellett (videó)

Hivatalosan megnyitották a Balaton Park elnevezésű versenypályát Balatonfőkajáron, a létesítményben a Forma–1-en és a gyorsaságimotoros-vb futamain kívül bármilyen autó- és motorsport eseményt meg tudnak rendezni.

MW

Hivatalosan megnyitották a Balaton Park versenypályát Balatonfőkajáron

Forrás: Veol

Fotó: Nagy Lajos

Az MTI beszámolója szerint a 4115 méter hosszú, 16 kanyart tartalmazó aszfaltcsík a hozzá tartozó kiszolgáló létesítményekkel az M7-es autópályától néhány kilométerre, Budapesttől mindössze 85 kilométer távolságra helyezkedik el.

A Balaton Park Circuit nyitó sajtótájékoztatóján Gianpaolo Matteucci, a versenypálya igazgatótanácsának tagja elmondta, a létesítményt megálmodó és finanszírozó, magánbefektetőkből álló csoport minden tagja az első pillanattól fogva hitt abban, hogy ez a pálya megvalósítható.

Ez a létesítmény a Nemzetközi Automobil Szövetség és a Nemzetközi Motorsport Szövetség által előírt legmagasabb biztonsági követelményeknek megfelelően lett megépítve, ennek köszönhető az is, hogy gyakorlatilag bármilyen versenynek otthont tud adni. Folyamatban van egy négycsillagos, 145 szobás szálloda építése is, ez hamarosan elkészül, az ottani helyiségekből pedig a pályára nyílik közvetlen kilátás

– mondta Matteucci. Hozzátette, a versenypálya a reményeik szerint a térség turizmusának új lökést ad, valamint jelentős szerepet játszik a munkahelyteremtésben is.

A pályát tervező Gulácsi Ferenc koronavírus-fertőzés miatt nem lehetett jelen az eseményen, üzenetében úgy fogalmazott, valódi csapatmunka volt az aszfaltcsík kialakítása, a folyamat során pedig igyekeztek a versenyzők fejével gondolkodni.

„Elsősorban három szempontot vettünk figyelembe a tervezéskor, ezek pedig a biztonság, a fenntarthatóság, valamint a versenyzők irányába támasztott kihívás voltak” – fogalmazott a tervező.

A sajtótájékoztatón részt vett Giancarlo Fisichella háromszoros Forma–1-es futamgyőztes autóversenyző, aki elsőként ment végig az aszfaltcsíkon egy utcai Ferrarival. Az ötvenéves pilóta elmondta, megtiszteltetés volt a számára, hogy ő próbálhatta ki elsőként a Balaton Park versenypályát, majd ismertette a legfőbb vezetéstechnikai sajátosságokat, illetve a pálya fontosabb tudnivalóit versenyzői szempontból.

A célegyenes végén jó lehetőség kínálkozik az előzésre, a hátsó egyenesben pedig érzésem szerint versenyautóval 250-260 kilométer/órás, Forma–1-es autóval pedig akár 300 kilométer/órás sebességet is el lehet érni

– mondta az olasz pilóta.

Dancsó Adrienn, a Balaton Park Circuit motorsport részlegének operációs vezetője ismertette, hogy 40 ezer négyzetméternyi paddock-terület áll a rendelkezésükre, a boxutcában 48 garázs található, és a legújabb, MyLapsX2 elnevezésű versenyirányítási rendszert használják.

„Rengeteg tervünk van még, ezzel a mai eseménnyel pedig a versenynaptárt is megnyitottuk. Reméljük, hogy a különböző versenysorozatok közül minél többen döntenek majd úgy a közeli és távolabbi jövőben, hogy nálunk szeretnének versenyezni” – jelentette ki. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Forma–1-hez, valamint a MotoGP-futamok megrendezéséhez további előírásoknak kell még megfelelniük, ugyanakkor az F1-et nem akarják „elhozni” a Hungaroringről, mert az a versenysorozat „oda tartozik”.

Forró Zsolt, Balatonfőkajár polgármestere úgy fogalmazott, a térség felkészült arra, hogy nagyobb sporteseményeket fogadjon, a Balaton Park Circuit megépülése pedig nagy lökést ad az idegenforgalomnak.

„Ez a pálya ide fogja majd vonzani az autó- és motorsportot kedvelő turistákat, és felteszi a két sportág világtérképére Balatonfőkajárt. Mindezek mellett a szállásadóink további vendégeket fogadhatnak majd, a helyi lakosoknak pedig munkalehetőséget is kínál a létesítmény” – mondta a polgármester.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában