mentorprogram

2021.11.04. 17:30

A bevételi struktúra átalakításában is próbálnak segíteni a Heves megyei vállalkozásoknak

Legalább a beszállítók negyedének segítenének pótolni a szén kivezetése miatt kieső bevételeket.

Tóth Balázs

File Sándor: a HKIK a bevételi struktúra átalakításában próbál segíteni a vállalkozásoknak Fotó: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

Fotó: Czimer Tamas

Közel ezer vállalkozás életét befolyásolja valamilyen módon a Mátrai Erőmű átalakítása. A szénrégiós Life projekt részeként a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mentorprogramot indított, amelybe első körben százötven, később pedig további száz vállalkozást terveznek bevonni. Az első ütem már megkezdődött a cégek megkeresésével, de jelentkezőket is várnak. A tervek szerint az első kör 2023 februárjáig tart, a következő pedig 2025. augusztus végén fejeződik be. A minap Gyöngyösön tartott fórumon File Sándor, a HKIK főtitkára elmondta, az árbevétel pótlásában, a bevételi struktúra átalakításában próbálnak segíteni a vállalkozásoknak. A cégek számíthatnak üzletfejlesztési tanácsadásra jogi, pénzügyi, finanszírozási, marketing területen, de üzleti tervezésben, modellezésben is kapnak segítséget. Támogatják a beszállítóvá válást új piaci területeken, a külpiacra lépésben, innovációban, termék- és szolgáltatásfejlesztésben, valamint a zöld gazdaság területén.

A céges kapcsolatfelvétel után a kamara és a vállalkozás együttműködési megállapodást ír alá, egy bemeneti mérést, majd egyéni fejlesztési tervet készítenek. Az ígéretek szerint a kapcsolattartás folyamatos lesz a konzorciumi tagok és a vállalkozások között. A mentoráltak fejlesztése 6–12 hónapig tart, ez magában foglalja a folyamatfejlesztést akár a termelés, akár a kereskedelem, logisztika, informatika, akár más területen. Megvalósulnak képzések, a cégek képviselői tanulmányutakra mehetnek, illetve kiállításokat látogathatnak meg, vagy meg is jelenhetnek azokon. A program kimeneti méréssel zárul.

File Sándor: a HKIK a bevételi struktúra átalakításában próbál segíteni a vállalkozásoknak
Fotó: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

File Sándor elmondta, a 935 erőművi beszállító közül elsődleges cégcsoportként 278-at jelöltek ki. A társaságnak egyébként 172 Heves megyei és 120 Borsod megyei beszállítója van. Mindössze tíz beszállító tevékenykedik a zöldgazdaság területén.

A kamara eddig több mint negyven Heves megyei vállalkozással vette föl személyesen a kapcsolatot, s huszonnégy együttműködési keretmegállapodást kötött, tizenöt vállalkozás esetében a bemeneti mérés és az egyéni fejlesztési terv is elkészült.

A kamara a projekt költségvetéséből szakmai utazásokat is szervez, illetve az már biztos, hogy több cég megjelenését finanszírozza a Construma, illetve az Ipar Napjai kiállításokon, de lesz út a Hannover Messe 2022-n, illetve a november végi budapesti Planet 2021-en. Előkészítés alatt állnak képzések, hiszen voltak konkrét igények, javaslatok. Piacképes online marketing, vezetői kompetenciafejlesztés, LEAN, minősített hegesztő, roncsolásmentes anyagvizsgálat, folyadékbehatásos anyagvizsgáló képesítés, vizuális anyagvizsgáló képesítés megszerzésére irányuló képzéseket is terveznek. Ezekre nem csak a projektbe bevont cégek jelentkezhetnek. A szakértői szolgáltatások, tanácsadások közül várható partnerkeresés, üzletfejlesztés, piacelemzés és auditra fölkészítés is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!