Pályázat

2023.12.12. 10:30

Oktatási eszközökre nyertek pénzt a szakképzési centrum intézményei Hevesben

Drónokra, 3D nyomtatóra, digitális forrasztókra is költött a Bosch támogatásából három középiskola.

Tóth Balázs

A Robert Bosch Automotive Steering Kft. a diákok tanulmányait, fejlődését támogató pályázatot hirdetett a régió iskolái számára. A Heves Vármegyei Szakképzési Centrum három intézménye is nyert támogatást, összességében mintegy hárommillió forintot költhetnek oktatási segédeszközökre, közölte az intézmény.

Egerben a HVSZC Bornemissza Gergely Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium a gépészet, elektronika és elektrotechnika ágazathoz szükséges segédeszközök beszerzésére nyert egymillió forintot. A jelentős támogatásból 12 digitális forrasztóállomást és ónszippantót, ezen kívül tolómérőket, gépsatukat, sarokcsiszolókat vásárolt az iskola.

A gyöngyösi József Attila Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium az informatika és távközlés, valamint a gépészet ágazat oktatásához pályázott, az elnyert 950 ezer forint támogatásból pedig elektronikai kísérletező készletekkel, mikrokontroller fejlesztőkártyákal, illetve egy 3D nyomtatóval gyarapodtak. A kísérletező készlet segítségével a tanulók megismerkedhetnek az elektronika alapjaival, a mikrokontroller fejlesztőkártya készlet pedig ideális bevezetést kínál a programozás és elektronika világába. A háromdimenziós nyomtató egyre elterjedtebb ipari technológia, a jövő munkavállalóinak fel kell készülni az új technológiák készségszintű kezelésére.

A Heves Vármegyei SZC füzesabonyi intézménye, a Remenyik Zsigmond Technikum az informatika ágazat tantárgyainak elsajátítását szeretné segíteni a projekt keretein belül. A 970 ezer forintos támogatást drónokra, továbbá az ezekhez tartozó kiegészítőkre költötték. A két drón segítségével az iskola tanulói könnyen lépést tarthatnak az egyre nagyobb teret hódító dróntechnikával és annak megismerésével. Ezen eszközök alkalmazásához elengedhetetlenek az informatikai ismeretek, így a tanulók most már a tanórák keretein belül elsajátíthatják a drónok programozásával kapcsolatos készségeket.

(Főoldali képünk illusztráció, forrás Shutterstock)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!