fellebbezés

2019.05.03. 11:00

Szigorúbb ítéletet vár az ügyészség az unokázós csalókkal szemben

Az idős embereket átverő vádlott és bűntársa ellen kiszabott elsőfokú ítéletet súlyosbítani szeretné az egri ügyészség.

Heol

Az Egri Járási Ügyészség fellebbezést jelentett két, idős emberek sérelmére sorozatos, úgynevezett unokázós csalásokat elkövető terhelttel szemben hozott elsőfokú bírói ítélet ellen, melyben a vádlottak börtönbüntetéseinek súlyosítását kéri – tájékoztatta a Heolt dr. Szalóki Zoltán. A főügyésztől megtudtuk: a közös bűnözői múlttal rendelkező vádlottak 2016 januárjában abban egyeztek meg, hogy telefonon véletlenszerűen ismeretlen embereket hívnak majd fel, és akikről a hangjuk alapján úgy ítélik meg, hogy időskorúak, azoktól hamis ürüggyel pénzt próbálnak meg kicsalni.

Az elkövetők az idős sértetteknek azt állították, hogy az unokájuk különböző okok miatt – szerencsejáték, uzsoratartozás, autóbaleset, stb. – bajba került, és azonnal készpénzre van szüksége. Ezután felkeresték a hiszékenynek bizonyuló nyugdíjasokat, akiktől anyagi lehetőségeikhez mérten különböző összegeket vettek át, melyen aztán egyenlő arányban osztoztak. A különös visszaesőnek minősülő, korábban már elítélt vádlottak bejelentett munkahellyel, legális jövedelemmel nem rendelkeztek, a bűncselekmények révén rendszeres haszonszerzésre törekedtek.

Az Egri Járási Ügyészség 2017 májusában 67 rendbeli csalás bűntette miatt emelt vádat a két gödöllői illetőségű férfival szemben, akiket az Egri Járásbíróság idén februárban első fokon főbüntetésül egyenként hat és fél év börtönre, hat év közügyektől eltiltásra, valamint 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélt amellett, hogy kötelezte őket több mint 8 millió forint kártérítés a sértettek részére történő megfizetésére is.

Az Egri Járási Ügyészség a járásbíróság ítélete ellen a büntetés súlyosítása érdekében jelentett be fellebbezést, mellyel kapcsolatos jogi álláspontját a napokban fejtette ki írásban is. E szerint az időskorú, kiszolgáltatott sértettek sérelmére megvalósított kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmények az utóbbi években országosan oly mértékben elszaporodtak, hogy még az esetenként nagy sajtóvisszhangot kiváltó lelepleződések sem tartják vissza tőlük a gátlástalan elkövetőket. A konkrét ügyben emellett túlsúlyban vannak a vádlottak terhére róható súlyosító körülmények, melyekre figyelemmel a bíróság által alkalmazott joghátrány sem általánosságban, sem a terheltek vonatkozásában nem bír kellő visszatartó erővel, ezért a törvényben meghatározott büntetési célok csak hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabásával érhetők el.

Ajánlóképünk illusztráció. Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában