bűnügy

2020.05.06. 14:44

Ismét körözött bűnözőt találtak a gyöngyösi városrendészek

Az elmúlt hétvégén ismét egy rendőrség által körözött személyt azonosítottak Gyöngyösön a Városrendészeti Igazgatóság munkatársai.

HEOL

Ferenczy Dániel, a közterület-felügyeletet ellátó csoport vezetője elmondta: kollégáival folyamatosan nyomon követik a police.hu oldalon közétett helybeli körözött személyek listáját, és ha valakit felismernek, azonnal értesítik a rendőrséget – erről Juhász Marianna, a Gyöngyösi Polgármesteri Hivatal sajtóreferense tájékoztatta portálunkat szerdán.

Mint a közleményben írja, a munkájuk hatékonynak bizonyult, ugyanis áprilisban is a napokkal ezelőtti esethez hasonló módon sikerült kézre keríteniük valakit, akinek tartózkodási helye eddig ismeretlen volt a rendőrök előtt is.

Szintén május első hétvégéjén kellett intézkedniük a városrendészeknek, akik egy lakossági bejelentés alapján érkeztek a Mérges útra, ahol az egyik társasházból cserepes muskátlikat tulajdonítottak el. A terület átvizsgálása után gyorsan megtalálták az elkövetőket, akiket azonnal előállítottak a gyöngyösi rendőrkapitányságon.

Ferenczy Dániel kiemelte: a Városrendészet járőrei folyamatosan arra törekszenek, hogy a gyöngyösiek biztonságban érezhessék magukat.

Az év elejétől radikálisan megújult igazgatóságnak továbbra is kiemelt célja, hogy a törvényes rend alapvető feltételeit úgy teremtse meg a városban, hogy a lakossági is elégedett legyen munkájukkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában