ügyészségi hírek

2021.01.25. 08:35

Verekedéssel és orrtöréssel ért véget a baráti borozgatás Horton

Vádat emelt a Hatvani Járási Ügyészség egy hatvan éves ecsédi férfi ellen, aki tavaly ősszel súlyosan bántalmazta nála hét évvel idősebb ismerősét Horton.

Heol

Forrás: Shutterstock

A sértett baráti viszonyban volt a vádlottal, akit 2020. november 11-én elhívott magához azért, hogy egy motoros kaszával levágja nála a füvet. A munkavégzés szüneteiben a férfiak együtt borozgattak, így azután mindketten ittas állapotba kerültek a fűnyírás végére. A jól végzett munka után a vádlott nem indult rögtön haza, hanem még inni kért, ám eközben a lakás előszobájában – pontosan már meg nem határozható okból – szóváltás alakult ki kettejük között – tájékoztatta portálunkat Dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész.

Mint azt közleményében írta, a vita dulakodásba torkollott, melynek során a vádlott addig ütötte ököllel a védekező sértettet, amíg az a padlóra nem került. A bántalmazott házigazda az ökölcsapások következtében orrcsonttörést szenvedett. A járási ügyészség súlyos testi sértés bűntettével vádolja a büntetlen előéletű elkövetőt, akivel szemben pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratában.

Kezdőképünk illusztráció. Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában