Közlekedés

2022.02.08. 17:30

Méterekkel repítette odébb a kamion az aknafedelet, beszakadt csatornafedőt kerülgetnek a Maklári úton

A beszámolók alapján nem ez az első eset a forgalmas útszakaszon.

Sz. M. L.

Egyelőre így oldották meg a problémát

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Fotó: Berán Dániel

Ahogy a Heol beszámolt róla, egy kamion alatt beszakadt a Maklári út egyik csatornafedelének kerete. A fedlapot kilökte a helyéről a súlyos jármű, az óriási lyukat hagyott maga után az egyik sáv közepén. Ebbe hajtott bele szinte azonnal egy autós a kedd reggeli csúcsforgalomban. Jókora defekttel végezte, a felni is tört a helyszíni fotók tanúsága szerint. Egy, a közelben élő férfi, aki a képeket készítette elmondta, többször is jelentette, hogy balesetveszélyes a hely, ugyanis korábban hasonló baleset ért egy furgont, az fel is borult.  

 

– Tavaly amikor a Kertész út felújítása miatt ráengedték a nagy forgalmat a Maklári utcára, megelőző szurkolás végeztek az akna körül, több helyen is. Akkor tettem szóvá, hogy az aknafedél csattogását is meg kéne szüntetni. A városgondozás Homok úti telephelyén aztán személyesen kértem. Jöttek is, lehegesztették sokadjára a fedlapot. Sajnos egy hónapon belül ismét csattogott mert a hatalmas forgalom máris felszakította. Akkor ismét személyesen a Homok úti telephelyen szóltam. Ismét lehegesztették. Ez így ment egy darabig, majd végül megunták, azt mondták menjek a városházára a panaszommal, majd harminc nap múlva válaszolnak. Kedd reggel a szemem láttára dobta el és szakította be a már többszörösen, de szakszerűtlenül rögzített keretet egy kamion, ami persze nem épp óránként harminc kilométeres sebességgel ment. Szinte azonnal belerohant egy kocsi – osztotta meg portálunkkal az egri Víg Lajos, aki pár napja egy videót is közzétett a helyszínről.

 

A fentiek nyomán természetesen az önkormányzatnál is érdeklődtünk. Válaszuk szerint a Kertész úti projekt előtt a terelő utak állapotát - így a Makláriét is, - átvizsgálták és az észlelt hiányosságokat kijavították.  A megnövekedett használat során fokozott figyelemmel kísérik és szükség szerint beavatkoznak a biztonságos közlekedés érdekében.

Forrás: Berán Dániel / Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

– A csapadékvíz akna károsodása előre nem volt látható, bejelentés nem érkezett. Kedden reggel a kollégák észlelték a hibát és azonnal meg is tették a balesetveszély elkerülése érdekében szükséges intézkedéseket – fogalmaztak. Egyébként nem ez az egyetlen hely ahol vészesen inognak a fedelek a poszt alatt gyülekező hozzászólások szerint. A Széchenyi út, a buszpályaudvar környéke, de a Mátyás király út is bővelkedik ilyen szakaszokban

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában