Bűnügy

2022.11.16. 10:18

Szíven szúrta a tarnabodi utcán haragosát a tinédzser: többéves börtön várhat rá

Emberölés bűntettének kísérlete a vád a 18 éves fiúval szemben.

Sz.Z.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A Heves Megyei Főügyészség vádirata azt tartalmazza, hogy a vádhatóság a Tarnabodon lezajlott konfliktus mindkét résztvevője ellen vádat emelt.
A megyei főügyészség szerdán kiadott sajtóközleménye szerint a fiatalkorú elkövető idén, január 19-én a munkából már sötétedés után hazafelé tartva a házuk előtt találkozott ismerősével, jelenlegi vádlott-társával, akivel szóváltásba keveredett. Perlekedtek, kölcsönösen szidták egymást, végül hazamentek. A felnőttkorú terhelt azonban  – részben ittassága miatt – nem tudta túltenni magát az elszenvedett sértéseken, ezért többek társaságában visszament a helyszínre, ahol fennhangon verekedni hívta korábbi vitapartnerét.

A tinédzser akkor éppen vacsorázott. Először nem akarta elfogadni a kihívást, ám a másik fél kitartónak bizonyult, ezért csak kötélnek állt. Egy nyitott bicskával kiment az utcára. A vádhatóság álláspontja értelmében azzal, hogy verekedni indult, ő maga is a jogtalanság talajára került, minek következtében későbbi cselekménye nem minősülhetett jogos védelemnek.

A ház előtt az idősebb vádlott belerúgott a kapun kilépő ellenfelébe, aki erre előrántotta a kését és egy jól irányzott mozdulattal, legalább közepes erővel szívtájékon szúrta a vele szemben álló fiatalembert. A szívet elérő szúrást követően a sebesült még tett néhány lépést a saját lábán, majd összeesett. A mentő az utcáról szállította őt kórházba, ahol sürgősséggel életmentő műtétet hajtottak végre rajta, amely nélkül bizonyosan az életét veszítette volna.
A szúrás sértettje az ügy másodrendű vádlottja, akit a főügyészség garázdaság vétségével vádol. A kést használó, jelenleg letartóztatásban lévő elsőrendű vádlottal szemben emberölés bűntettének kísérlete a vád.

A főügyészség a vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy – beismerés esetén – a bíróság az előkészítő ülésen a fiatalkorúval szemben három év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés-büntetést szabjon ki és mellékbüntetésül ugyanennyi időre tiltsa el őt a közügyek gyakorlásától. Azt is indítványozta, hogy a felnőttkorú terheltet sújtsa 90 ezer forint pénzbüntetéssel.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában