Gyűjtögető

2022.11.17. 09:52

Visszaeső fémtolvajt fogtak el Tiszanánán

A Hevesi Rendőrkapitányság lopás bűncselekmény gyanúja miatt indított eljárást egy tiszanánai lakos ellen.

Forrás: Shutterstock

A nyomozás adatai alapján a 25 éves férfi november 14-én 16 óra és november 15-én 8 óra között bement egy tiszanánai ház udvarára, majd onnan vasat lopott, közölte a police.hu.

A nyomozók számára nem volt ismeretlen a helyi férfi így rövid időn belül azonosították és még a bejelentés napján gyanúsítottként hallgattak ki.

Mint írják ugyancsak ez a férfi volt, aki  2022. szeptember 6-án reggelre virradóra, bement a egy tiszanánai ház udvarára, majd a kerti csapot letörte és több használati tárgyat is összekészített. Az elkövető a szomszédos ház udvarára is átment, majd a garázsban lévő autót átkutatta és az ott talált értékeket el akarta lopni, azonban a tulajdonos megzavarta, ezért az összekészített értékeket hátrahagyva elmenekült a helyszínről.

A Hevesi Rendőrkapitányság Tiszanánai Rendőrőrs egyenruhásai szeptember elején,  a 25 éves helyi lakost pár órán belül otthonában elfogták. Akkor sem volt már ismeretlen előttük, ugyanis a gyanú szerint júliusban pedig a helyi temetőből ellopott több vascsövet és drótot, majd azokat tovább értékesítette.

A férfi ellen több rendbeli lopás bűncselekmény elkövetése miatt indult eljárás a Hevesi Rendőrkapitányságon, továbbá őrizetbe vették, mivel élő körözése is volt pénzbírság meg nem fizetése miatt.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában