Magánlaksértés

2023.04.03. 11:57

Részegen ordibált és fetrengett egy férfi Tarnaleleszen, még a kaput is beszakította

Dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész hétfői tájékoztatása szerint az Egri Járási Ügyészség vádat emelt azzal a büntetett előéletű 30 éves tarnaleleszi férfival szemben, aki tavaly decemberben követte el a magánlaksértés vétségét a lakóhelyén.

HEOL

A vádirat szerint a terhelt este kilenc óra körül erősen ittasan érkezett a sértettek lakásához, ahol beszakította az utcai kaput, majd bement az udvarra, és ott ordítva követelte, hogy hadd menjen be a házba. Amikor a lakók egyike emiatt kiment az épületből, már a sárban fetrengve találta a részeg elkövetőt, aki felszólításra sem volt hajlandó elhagyni az ingatlant.

A háziak ezért rendőrt hívtak, de a járőr megérkezése előtt a vádlott összeszedte annyira magát, hogy lábra kapva a bejárati ajtóhoz támolygott, majd ott dörömbölni kezdett, követelve, hogy eresszék be a lakásba. Mivel erre nem került sor, a férfi – horrorfilmbe illően – kézzel beverte az ajtó melletti ablakokat a bejutás érdekében, ám az már nem sikerült neki, mivel cselekménye közben a rendőrök tetten érték. Az elfogott terheltet elsőként a kórház sürgősségi osztályára vitték, amit általános állapota és kézsérülése egyaránt indokolt.

A nyomozás során a vádlott azzal védekezett, hogy tévedésben volt, mivel a sötétben azt hitte, hogy nem egy idegen házhoz, hanem haza érkezett.

Az ügyészség a vádiratában 90 nap elzárás büntetés kiszabására tett mértékes indítványt.

Dr. Konkoly Thege László beszámolt arról is, hogy a Büntető Törvénykönyv szerint vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az, aki más lakásába, egyéb helyiségébe vagy ezekhez tartozó bekerített helyre erőszakkal, illetve fenyegetéssel megy be, vagy ott bent marad. Jó tudni, hogy ugyan ez a büntetési tétel fenyegeti azt is, aki ezekkel a módszerekkel mást megakadályoz abban, hogy a lakásába, egyéb helyiségébe vagy az ezekhez tartozó bekerített helyre bemenjen.

(Főoldali képünk illusztráció Fotó: Shutterstock)
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában