Kábítószerkereskedelem

2023.07.26. 09:03

Fiatalkorúaknak is árulta a drogot a hevesi házaspár

Saját lakásukon adagolták ki és adták el utána a drogot, nagy mennyiségben.

Heol.hu

A házkutatás során készült fotó

Forrás: Dr. Konkoly Thege László

A Heves Vármegyei Főügyészség hét személyt, köztük egy fiatalkorút  vádol azzal, hogy a dél-hevesi térségben részesei voltak az illegális kábítószer-kereskedelemnek – írta portálunknak Dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész.

A vádirat szerint egy idősebb korú házaspár a 2020. év folyamán, egészen 2021 májusáig, a bűnügyi őrizetbe vételükig a többi vádlott közreműködésével többnyire a hevesi lakóházukban, de részben Erdőtelken is etil-hexedron tartalmú szert árult, ami 2021 előtt új pszichoaktív anyagnak, később pedig már kábítószernek minősült. A vásárlóik között akadt olyan fiatal, aki még nem töltötte be a 18. életévét. A kábító hatású anyagokat jellemzően a férj vette meg a városban és a szomszéd megyében, ahová rendszeresen vádlott-társai szállították őt személygépkocsival – tudhattuk meg a Heves Vármegyei Főügyészség sajtóközleményéből. 

Továbbá az ügyész azt is hozzátette, hogy az így megszerzett drogot a házastársak a lakásukon kiadagolták, majd nagyobb számú személy számára folyamatosan értékesítették. Ebben segítségükre volt további három vádlott, akik távollétükben helyettesítették őket, illetve állandóan figyelték a ház környékét azért, hogy elejét vegyék az esetleges lebukásnak. Az érintett terheltek tisztában voltak azzal, hogy tiltott tevékenységet folytatnak, amiben a rájuk osztott feladatokat önként ellátva hosszabb időn át vettek részt.

A főügyészség bűnszövetségben, részben tizennyolcadik életévét be nem töltött személy felhasználásával, kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem, valamint új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével, illetve kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével vádolja az egyes terhelteket. A vádhatóság a vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy a bíróság az előkészítő ülésen beismerésük esetén a házastársakkal szemben büntetésül 10-10 év fegyházat és 10-10 év közügyektől eltiltást szabjon ki, míg a többieket a közügyektől eltiltás mellett ítélje egy és öt év közötti tartamú szabadságvesztésre – informálta portálunkat Dr. Konkoly Thege László. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában