Szívszorító

2023.07.08. 17:05

Halálos tragédia Egerben, beteg volt a 4 éves kislány, akiért a mentőhelikopter jött

Iszonyú tragédia történt péntek délelőtt Egerben. Egy 4 éves kislány lett rosszul, így hamarosan nemcsak mentőautó, hanem a rendőrség és még egy mentőhelikopter is megjelent a bazilika közelében, miután kiderült, hogy nagy a baj.

A Ripost munkatársának sikerült utolérnie és megszólaltatnia a pénteken meghalt kislány apai nagymamáját, aki szívszorító dolgokról számolt be. Kiderült, hogy Zsuzsa látogatóba ment éppen a 4 éves unokájához, Dorinához és menyéhez, Ágneshez, amikor az anyuka ijedten közölte a nagymamával, hogy a kislány alig kap levegőt.

– Az unokám a születése óta súlyos beteg volt. Oxigénhiányosan látta meg a napvilágot, értelmi fogyatékos és mozgáskorlátozott volt. A lábát és a fejét sem tudta tartani, ezen kívül epilepsziában is szenvedett. Beszélni nem tanult meg –montda a nagymama a Ripostnak. Zsuzsa természetesen végig ott maradt, amíg az orvosok küzdöttek a kislány életéért.

"Legalább 70 percig próbálkoztak, mire kimondták azt, amit soha nem szerettünk volna hallani. Én csuktam le Dorina szemét" – zokogta a nagymama a lap újságírójának.

A kislány a pár egyedüli gyermeke volt. A szülők rengeteget dolgoztak, hogy a lehető legjobb körülményeket megteremtsék a gyermekük számára. Most Dorina temetésére kell készülniük. Az ártatlan mosolya azonban örökké velük marad.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában