Baleset

2023.08.28. 16:00

Szemtanúkat keres a rendőrség: elütöttek egy rollerest Egerben

A rolleres először nem észlelte, hogy baj van, de később kórházi ellátásra szorult súlyos sérülései miatt. A rendőrség szemtanúkat keres, akik látták az ütközést.

Heol.hu

Az Egri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 10010/1963/2023.bü. számon közúti baleset gondatlan okozása bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást - közölte portálunkkal Lázár Levente vármegyei rendőrségi sajtóreferens.

Hozzátette, a nyomozás eddigi adatai alapján egy ismeretlen személy autójával közlekedett augusztus 23-án 10 óra körül Egerben, a Sas úton, amikor a Berzai Imre utca kereszteződéséhez érve összeütközött egy elektromos rolleressel. A balesetet követően a két fél szót váltott, de mivel nem történt sérülés, tovább mentek. A rollerrel közlekedő nő később kórházi ellátásra jelentkezett, és kiderült, hogy nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A rendőrség kéri, hogy az érintett autó vezetőjét, illetve aki az eset szemtanúja volt, vagy azzal kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen az Egri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es – díjmentes – központi segélyhívó számon - fogalmazott a sajtóreferens.

(Főoldali képünk illusztráció, forrás Shutterstock.)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában