Vádemelés

2024.02.26. 11:12

Egri kórházi dolgozót vert meg, a másiknak megharapta az ujját a beteg

Ittasan szállították be az egri kórházba, majd később ott dühöngött, verekedett. Vádat emeltek az elkövető ellen.

Molnár Helga

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat az Egri Járási Ügyészség egy középkorú férfival szemben, aki az egri kórházban több dolgozóra is rátámadt – tudatta dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész. Az elkövetőt tavaly január végén ittas állapotban szállították be az intézmény sürgősségi osztályára, ahol megkezdték a szakszerű gyógykezelését. Ennek keretében február elsején megfigyelésre átvitték a pszichiátriára, és ott az egyik kórteremben helyezték el.

A vádlott a dél körüli órákban váratlanul indulatos állapotba került, a szekrényből magára kapkodta a ruháit, majd ok nélkül távozni akart az osztályról. A folyosót lezáró ajtót éppen akkor nyitotta ki egy ott dolgozó, megkülönböztető ruházatot és azon névkitűzőt viselő hölgy, aki szembe találta magát a kifelé rohanó terhelttel. A férfi durva szavakkal szidalmazni kezdte az asszonyt, sőt megöléssel fenyegette őt, miközben ököllel többször fejen ütötte. Ezt látva a takarító személyzet egy tagja sietett a megtámadott segítségére, rávetve magát az őrjöngő betegre, akit sikerült a földre szorítania. A dulakodás közben azonban ez a dolgozó is megsérült, ugyanis az elkövető megharapta a hüvelykujját.

Az eset után a vádlottat csak nyugtatókkal tudták lecsillapítani a szakápolók. A járási ügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a tárgyaláson halmazati büntetésül végrehajtását próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki a terhelttel szemben.

(Főoldali képünk illusztráció, Forrás: Shutterstock) 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában