Füzesabony

2018.06.16. 11:30

Szépítik a várost, és sosem pihennek az abonyi kertbarátok

A ­megyénkben tevékenykedő kertbarát-­egyesületek a tavasz, majd a nyár beköszöntével magasabb fordulatszámra kapcsoltak. Ezúttal a füzesabonyiak elmúlt fél évi munkáját összegezzük vezetőjükkel, Nagy Lászlóval.

Barta Katalin

– Az önök csapata hosszú évek óta rendkívül sikeres. Minek köszönhető a tagság kitartása?

– A legfontosabb talán a tervek pontos meghatározása, s az, hogy a tagok ­őszinte örömmel és szenvedéllyel ápolják saját kertjeiket és folyamatosan szeretnék megújítani ismereteiket. Idén már a téli hónapokban ráhangolódtunk az egész évi munkára, s bővítettük elméleti és gyakorlati tudásunkat. Januárban például tanulmányi kiránduláson vettünk részt az Egri ­Szőlészeti Kutató Intézetben, ahol Hegyi Ádám István igazgató Precíziós szőlőművelés és klónszelekció címmel tartott igen értékes előadást, amit konzul­táció követett. Megtekintettük a szőlőfeldolgozó részleget is, majd a borkészítésről hallgattunk tájékoztatót. A program borkóstolással zárult. E programnak köszönhetően tagjaink a hallottak és látottak alapján immár saját kertjeikben alkalmazták a szőlőmetszési, művelési módokat és már most látszik az eredmény. A következő hónapban Veres Jánosné gazdálkodóhoz látogattunk el Besenyőtelekre. A zord időjárás ellenére népes kertbarátcsapat hallgatta Rózsika ­előadását a palántanevelésről és a ­talaj előkészítéséről. Mivel a besenyőtelki dalkörrel, a Pacsirtákkal­ jó kapcsolatot ápolunk, és köztudott, hogy nincs párja a besenyei húzott rétesnek, egy réteskészítő bemutatón és kóstolón is részt vettünk.

Füzesabonyban megbecsülik a kertbarátokat, akik sokat tesznek a város szépítéséért Fotó: beküldött

– Márciusban Bogácson, a hetedik Falusi Kamramustrán remekelt a csapat. Mivel rukkoltak elő a versengésen?

– Népes csapattal, harmincöten vettünk részt a rendezvényen és minden kategóriában neveztünk. A helyszínen berendezett autentikus kamránkban a saját termesztésű zöldségekből, gyümölcsökből készült kompótok, lekvárok, savanyúságok, paradicsomlé, többféle gyümölcslé került a közönség elé, de vittünk magunkkal házi füstölt kolbászt, szalonnát, sonkát is. Rengeteg elismeréssel tértünk haza: a különböző kategóriákban szép helyezéseket értünk el, és ismét elnyertük a vándorserleget. Ezt követően szerveztük meg a kertbarátok megyei találkozóját, ahol a helyieken kívül az egriek és a gyöngyösiek eljöttek hozzánk. A városlátogatás után előadások hangzottak el a sajtkészítésről, a biogazdálkodásról, valamint a méz jótékony hatásáról. A rendezvényt biotermék-­bemutató és sajtkóstoló színesítette.

– Áprilistól hozzáláttak a ­város csinosításához is. Ennek is többéves hagyománya van. Milyen munkálatokat végeztek?

– Minden évben vállaljuk a vasútállomás közelében lévő emlékpark gondozását, a köztereken fűnyírást, sövényvágást, virágok ültetését, és kapálását, a Pöttömke Óvodában mintakert ágyásainak elkészítését, illetve közös virágültetést a kicsikkel. Májusban folytatódott a munka. Elsején családi majálist rendeztünk, parkot gondoztunk, a helyi iparűzési adó civil szervezeteket érintő tájékoztatón vettünk részt, majd több tagunk is elutazott a csíksomlyói búcsúra. Május 31-én a ­Széchenyi István Katolikus Általános Iskolában szorgoskodtunk. Örömmel tettünk eleget az iskola kérésének, mely szerint az általuk szervezett Településszépítő napon segítsünk a virágosítási munkálatokban. Lelkesen dolgoztunk együtt a tanulókkal és a tanárokkal és így az iskola udvarán, annak környékén és a templomkertben ötszáz virágot ültettünk el közösen. Másnap az emlékparkban újabb közel háromszáz virágot ültettünk el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában