sátrat vernek

2019.07.29. 14:11

Sok ember a híve még ma is a kempingezésnek

Javában tart a kempingszezon. Ennek a mondatnak negyedszázada még komoly jelentése volt. Mára a sátorozó turizmus visszaesni látszik. Azokon a helyeken vannak még jól működő kempingek, ahol a közelben sok a látnivaló és még termálvizes fürdő is található. Eger például ideális hely.

Sike Sándor

A nyári főszezonban főként családok töltik meg a kempingeket

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Huszár Márk

A parádi Túra Kemping vezetője, Kívés András szerint május eleje és szep­tember vége között fogadnak vendégeket a település külterületén lévő kempingben. Azt hozzátette, hogy a létesítmény önmaga fenntartására – a gyér vendégszám miatt – nem lenne alkalmas. Működtetéséhez szükség van az étterem és a turistaszálló nyereséges üzemeltetésére.

– Az ifjúsági turizmusból élünk, részesei vagyunk az Oktatási Hivatal felzárkóztatási programjának. Hátrányos helyzetű fiatalok táboroztatását visszük – mondta az üzletvezető.

A nyári főszezonban főként családok töltik meg a kempingeket
Fotó: Huszár Márk / Heves Megyei Hírlap

Ezekben a napokban a baptista egyházközség táboroztat náluk 37 fiatalt. Őket a turistaszállón helyezték el, ahol komfort nélküli, többnyire nagy méretű szobák vannak. Ennek megfelel a szállásdíj, ami 2500 forint éjszakánként egy személyre.

A cégvezető arról is beszélt, a kihasználatlanság okai között meghatározó, hogy fürdőhely nincs a közelben, s ma már divatja múlt a kempingezés. Az 1987-es nyitáskor még tolongtak a vendégek a férőhelyekért, telt házzal üzemeltek. Amikor 1988-ban eltörölték a vízumkényszert, nagyon sok nyugat-európai turista érkezett. Együtt kempingeztek itt a németek az NSZK-ból és az NDK-ból, s amikor a határt megnyitották, mindenüket hátrahagyva távoztak.

De ez már történelem Kívés András szerint. A kemping visszaesése jó húsz éve kezdődött, s 2000-től vált rohamossá. A fürdőzésre nem, inkább csak pihenésre vágyó nyugdíjasok jönnek zömmel, a külföldiek közül a lengyelek, a csehek és a szlovákok mintha kezdenének visszatérni. Bár lakókocsi is előfordul, azért a sátorosok vannak többen.

Kempingezni harminc éve volt nagy divat. A Szépasszony-völgyben ma is van érdeklődés
Fotó: Huszár Márk / Heves Megyei Hírlap

– Kempingezés volt, van és lesz – ezt már Virág Tamás, az egri Tulipán Kemping vezetője jelentette ki.

A szépasszony-völgyi létesítmény áprilistól október végéig tart nyitva, az elő- és utószezont is beleszámítva. A belváros közelsége okán elsődlegesen a várost látogató turisták számára ideális, de az egri, demjéni és szalóki strandok révén számos fürdőzési lehetőség közül is válogathatnak.

– A főszezonban az érkezők hetven százaléka családdal, gyerekkel kempingezik. A gyerekzsivaj miatt viszont megcsappan a nyugdíjasok száma – közölte a tulajdonos üzletvezető. – Tavasszal túlnyomórészt nyugdíjas turisták jönnek, főként nyugati országokból lakó- vagy hálókocsis vendégként. Május elsejét követően érkeznek a lengyelek. Zömmel fiatalok és sátrakkal jönnek. Május második felében van még egy kis visszaesés, majd az iskola befejezését követően beindul a szezon.

Virág Tamás kifejtette: nyáron két-három éjszakát tölt itt a vendég, az idősebbek három-négyet. A kempingezés ugyanis olyan műfaj, amelyben a turista pár éjszaka után továbbáll és másik településen ver sátrat.

Egerben két kemping maradt

A kempingezés harminc éve élte virágkorát. A megyeszékhely északi városrészében jól kiépített létesítmény volt a vendégeknek. A területén ma lakópark és megannyi más létesítmény található. Eger ebből a szempontból szerencsés helyzetű, hiszen a Szépasszony-völgyben napjainkban is várják a kempingezés szerelmeseit. A völgy borospincéi nagy vonzerőt jelentenek a környékbeli fürdőkön túl. S az is, hogy a pincék, pincészetek szolgáltatásának színvonala javult. A városi és egyéb rendezvények is csábítják ide a turistákat. Ilyen a Bikavér Ünnep, a Végvári Vigasságok. A közelben Szilvásváradon fogadnak még sátorozó vendégeket, akik elsősorban a Szalajka-völgyi programokra érkeznek.

Az Almagyar Érseki Szőlőbirtok, Borkemping és Borterasz májustól októberig várja a kempingezőket – tudtuk meg Csutorás Ferenctől. Elmondása szerint tulajdonos társaival, dr. Csernus Imre pszichiáterrel és Mészáros Péter grafikussal viszik a szőlőbirtokot, amit húga Csutorás Anita vezet. A létesítmény 2014-ben Európa-díjat kapott, Szlovéniából hozta el az Arany Pálmát. A kempingben két lakókocsi, illetve három egyedi kis kunyhó (bungaló) várja a vendégeket, illetve négy lakóautó kiállóhely is rendelkezésre áll, valamint az ott lévő kis ligetben van lehetőség sátorozásra.

– Tapasztalataink szerint magyar kempingezők már nem nagyon vannak, belgák, németek, hollandok és lengyelek veszik igénybe ezt a szolgáltatást. Úszómedencénk is van, amiből nagyszerű látvány tárul a pihenő vendégeink elé – mondta el a Heolnak Csutorás Ferenc.

A tulajdonos elárulta: a borterasz minden nap 9 órától este 10-ig várja a betérőket, minden vasárnap villásreggelivel is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában