Sajtótájékoztató

2020.01.08. 17:16

Egerinfó: a városgondozásnál is lehettek gondok

– A Városgondozás Kft. feladatait alvállalkozóknak szervezték ki 2017-től, ami miatt az éves üzemeltetés 290-ről 460 millió forintra ugrott – hangzott el a 2020 első Egerinfóján.

G. Zs.

Mirkóczki Ádám, polgármester a szerdai sajtótájékoztatón a cég körüli anomáliákról beszélt.

A jelentősen megemelt támogatás megítélése után minden tevékenységet kiszerveztek alvállalkozásoknak, úgy mint a park- és standfenntartás, medence takarítás, kátyúzás vagy az aszfaltozás. Megemlítette a polgármester, hogy szerinte ezek a cégek nem minden esetben rendelkeztek megfelelő kapacitással a feladatok ellátásához, ilyenkor pedig vagy újabb vállalkozókat vontak be, vagy csak számlákat állítottak ki.

– Téli síkosságmentesítést 2018 előtt a városgondozás végezte. Abban az évben azonban 20 millió forintot fizettek ki egy alvállalkozónak, aki tavaly polgármesterjelölt volt – sorolta Mirkóczki Ádám. – 2019-ben pedig visszavette a munkát a városgondozás, így már 9,7 millió forintból kijött a teljes városi síkosságmentesítés – tette hozzá.

Egy 6458 négyzetméteres ingatlan értékesítéséről is szó esett. A Városgondozás Kft. tulajdonában lévő területet a piaci ár negyedéért értékesítették 2019-ben, ami azt jelenti, hogy 4336 forintos négyzetméter áron adták el, miközben szavai szerint a hasonló területek 19-29 ezer forintos négyzetméterenkénti áron forogtak.

– Sok szerződés felveti a hűtlen kezelés gyanúját. Jogászaink fogják vizsgálni, hogy mely ügyekben érdemes feljelentést tenni – zárta az ötödik Egerinfót a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában