A kétkezi munka becsületét kell visszaállítani, hogy ne legyen hiányszakma

–Aki meg akarja tanulni ezt a szakmát, az nagyon akarja, csak sajnos kevesen vannak, a most zárult tanfolyam is hat emberrel ment végig, ami nagyon kevés – avat be Friedrichné Barna Kármen, az oktatási központ ügyvezetője. Megtudom tőle, hogy igen vegyes a társaság, van aki másik megyéből jött, hogy megtanulhassa a szakmát, volt gimnazista hallgatójuk, aki az érettségire készülve tanult velük, de kétdiplomás mérnök is beült az iskolapadba, hogy hivatásszerűen tetőt ácsolhasson ezután.

– Ez egy komplex szakma, fogalmazhatnánk úgy is, hogy az építőipar csúcsa, ám mégsem a legvonzóbb. Sokakat elrettent, hogy magasban kell dolgozni, hidegben, szélben, esőben is – tette hozzá Kármen. – Iskolarendszerű képzésben tudomásom szerint évtizedek óta nem végeznek ácsok, éppen azért, mert kevesen választják. Most a szakképzési törvény változásával bizonytalan, hogy hogyan biztosítják majd a utánpótlást ebből az építőipar számára nélkülözhetetlen szakemberből. Remélem lesz megoldás!

Az ügyvezető hozzátette: érezhető, hogy kereslet nagyon is lenne jól képzett ácsokra, hiszen már a tanfolyam közben voltak megkereséseik az ország másik feléből is, hogy munkát adnának a végzetteknek. Az egyik hallgatójuk pedig már úgy veszi majd kézbe az oklevelét, hogy első nagy munkájára leszerződött. A sarudi Élményfalunak készíti majd egy hatalmas fedett terasz ácsmunkáit. Ez mindenképpen biztató lehet azoknak, akik fantáziát látnak ebben az egyébként nem is rosszul fizetett hivatásban. Kármentől megtudtam azt is, hogy végzett hallgatóik kezét nem engedik el a vizsgák után. Mentorálják őket a kezdéskor, hiszen egy dolog a szakértelem, de mellé kell, hogy nevet szerezzenek, hogy ne csak a famunkákat tudják elvégezni, de tudjanak szerződni is például.

– Ötvenkét éve tipegek a tetőn, mégis előbb érek sokszor a gerincre, mint a mai fiatalok – avat be Barna Sándor ácsmester, a tanfolyam szakoktatója. – Erdész szerettem volna lenni fiatalként, de a családban nem volt párttag, hát máson kellett gondolkodni. Szerettem barkácsolni, ám az egyik első munkámat, a kemence tetejére épített galambdúcot a kemence bánta. Összeszakadt. Ez azonban nem vette kedvemet, bár kaptam érte apámtól – teszi hozzá nevetve.

Az asztalos szakma is megfordult a fejében, de Erdőtelken, ahol éltek, nem fogadták volna tanulónak. Maradt a fa vonal, ácsinasnak állt a hatvanas évek végén. Nem bánta meg, ma is a szakma szeretete hajtja.

– Ácsnak lenni kultikus. Ha a mi mesterünk a félévszázados ácstapasztalatával egy törzsi társadalomban élne, akkor minimum sámánként tisztelnék – foglalják össze a vizsgabizottságban ülők: Borbély András és Friedrich István. Szavaik szerint, akiben van elhivatottság, alkotásvágy, azt a munka adta szabadság, a jó levegő, és az ígéretes jövedelem megtarthatja ebben a szakmában ma is.

– Tudja, egy jó ács öt percig megáll a levegőben is! – nevetnek.

A vizsgáztatók kicsit keserűen, de némi bizakodással a hangjukban teszik hozzá, hogy a kétkezi munkának ma nincs becsülete, a fiatalok inkább könnyű, irodai munkára vágynak.

– Ez nem pusztán fizikai munka, itt dolgoztatni kell a szürkeállományt is folyamatosan. Hatalmas terepet kap a kreativitás is a szaktudás mellett – mondják. – Az építőipar felszálló ágban van, mégis távcsővel kell keresni a jó ácsot. Fel kellene ébredni, mert kiöregszik a szakma, egyre kevesebben tudják átadni a tudást, pedig ezt könyvből nem lehet megtanulni.

– Édesapám régóta dolgozik az építőiparban, nagyon megtetszett, amit csinál, úgy gondoltam, megtanulom – mesélte a Neumann gimnázium végzőse, Erdei Csanád, aki így az érettségi előtt még egy szakmával is büszkélkedhet, hiszen sikeresen levizsgázott.

Megtudtam tőle, hogy igazából erdőmérnöknek készül, mégis vonzotta az ácsmesterség, hiszen valósággal elvarázsolja fa illata, illetve az ácsok pontosságot igénylő munkája.

B. Kis Gábor a közigazgatásba csömörlött bele, agrármérnökként ült be az ácstanulók közé. Ő úgy fogalmazott, gyermekkori szerelme ez a mesterség, és nagyon örül, hogy végre megtanulhatta. A negyven esztendős pályamódosító olyannyira komolyan gondolja, hogy már az első megbízását is megkapta, nem is akármekkora feladatot. Egy háromszázhetven négyzetméteres fedett terasz ácsmunkáit nyerte el a sarudi Élményfaluban. Erre még mestere, Barna Sándor is azt mondja, hogy szép kihívást jelentő feladat. Ahogy beszél a munkáról, hallom a hangjában, ő igazán megtalálta, amit keresett. Szeretettel ácsolja majd a tetőket ezután.