Elég az erőszakból!

2020.06.06. 07:00

Iskolaőrség: megoszlanak a vélemények, de sokan várják a szigorítást Heves megyében

Évek óta rendre felmerül a kérdés: miként ­fékezhető meg az erőszak az iskolában. Számos durva eset után most újabb megoldás körvonalazódik. Jön az iskolaőrség. A törvényjavaslatot már benyújtotta a Kormány az Országgyűlés elé.

Barta Katalin

Forrás: Shutterstock

A Kormány a minap az Országgyűlés elé terjesztette az iskolai erőszak megszüntetéséről és megelőzéséről szóló törvényjavaslatát. A javaslat elsődleges célja a visszatartás és az elrettentés. Horváth László országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, hogy világosan és határozottan ki kell mondanunk, tanárt megfenyegetni, megalázni, bántalmazni szigorúan tilos! Ezt származásra vagy szociális helyzetre tekintet nélkül, minden diáknak és szülőnek tiszteletben kell tartania! A család felelősséggel tartozik gyermeke iskolai viselkedéséért!

Az intézkedés első körben mintegy 500 iskolát érintene, ebből körülbelül 140–150 szakiskola. Az iskolaőr a tervek szerint része lesz a tantestületnek, s állandó jelleggel jelen lesz az iskolában.

A javaslatról olyan pedagógusokat kérdeztünk, akik indokoltnak tartják az intézkedést, s közzétesszük az ellenzők – így a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) – érveit is.

Rajnavölgyi Vilmos, a ­siroki Országh Kristóf Általános Iskola több évtizede tanító pedagógusa üdvözli a javaslatot. Azt mondja, megszaporodtak az atrocitások az oktatási intézményekben. Nemcsak durvábbá vált az iskolai élet, hanem az elkövetők összetétele is sokat változott. Húsz-harminc évvel ezelőtt szülők rohantak be kaszával-kapával az iskolába, hogy felelősségre vonják az elvetemült pedagógust. Azóta bizonyos gyerekek már saját kezükbe vették az irányítást, ők maguk próbálják meg móresre tanítani a nevelőt, sokszor az osztálytársak támogatásával. Megdöbbentő képsorok látnak napvilágot, melyeket maguk az elkövetők készítenek, és tesznek fel a világhálóra. A dologban az is ijesztő, hogy mindezt egyre alacsonyabb életkorban is el merik követni. A kérdés, mit tehet ebben a helyzetben a tanár? Aki nem találkozott hasonló atrocitással, azt mondja: kezelje higgadtan a helyzetet! Igen ám, csakhogy látható, hogy ez nem állítja meg a rendbontást.

– Maximum a kollégát védi, hogy a végén nehogy őt hurcolják meg. Egyetértek az iskolaőrség életre hívásával. Figyelem a téma kapcsán kibontakozott nyilatkozatháborút. A PDSZ szerint meg kéne fizetni a pedagógusokat, pszichológusokat alkalmazni, konfliktuskezelési stratégiákat tanítani. Véleményem szerint a gond azonban ennél súlyosabb. Az egész társadalom eltolódott a durvaság, az agresszió irányába. Úgy vélem, ha rossz a törvény, meg kell változtatni. Ebben az esetben nem lehet tovább késlekedni. Várjuk az új törvényt, és várjuk az iskolaőröket. Akár a mi iskolánkban is – fogalmazott.

A PDSZ nem ért egyet az intézményi erőszakra adott válasznak e leegyszerűsített módjával. A témával kapcsolatos állásfoglalásukban azt hangsúlyozzák, hogy az iskolai erőszak sokkal összetettebb kérdés annál, hogysem kizárólag a rendfenntartás eszközével és a büntethetőség kiterjesztésével adjon rá választ egy felelős oktatásirányítás. Azt írják, hogy ha nem tesznek mellé komplex, preventív megoldási lehetőségeket, hatásuk csak ideiglenes lehet. Éppen ezért a problémás helyeken előnyben részesítenek olyan, már Magyarországon is ismert rendszerszintű módszereket, mint például a Békés Iskolák programja.

Az iskolaőröknél fegyver nem lesz

Az iskolaőrök cselekvőképes magyar állampolgárok lehetnek, akik nincsenek eltiltva rendvédelmi szerv hivatásos állományi tagságától, megfelelnek a törvényben és a majdani végrehajtási rendeletben szereplő feltételeknek, így sikeres vizsgát tettek a Btk.-ból és a büntetőeljárási törvényből, valamint abból, hogy milyen jogaik vannak és milyen kényszerítő eszközöket alkalmazhatnak. Emellett pedagógiai és gyermekpszichológiai ismeretekből is kell vizsgázniuk, és ötévente kiegészítő képzésen és vizsgán kell részt venniük. A törvényjavaslat kiterjeszti a büntethetőség alsó korhatárának 14-ről 12 évre leszállítását a hivatalos személyek, közfeladatot ellátó személyek és a támogatóik elleni erőszak esetére is. Ha egy tanköteleskorú vagy azt a kort betöltve továbbtanuló fiatalt a bíróság bűnösnek mond ki, de nem ítéli szabadságvesztésre, a családja 12 hónapra elveszíti az iskoláztatási támogatást, vagyis a családi pótlékot.

Ajánlóképünk illusztráció, fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában