fogadalmak

2021.01.02. 07:00

Kiderült, mit fogadtak meg újévkor a Heves megyeiek

Sokan minden újévkor fogadalmat tesznek. Elhatározzák, hogy változtatnak addigi szokásaikon, lefogynak, többet mozognak, ritkábban gyújtanak rá. Betartani nem mindig sikerül.

Szabó István

Forrás: Shutterstock

Az újévi fogadalomtételnek sok ezer éves hagyománya van. Mezopotámia lakói év elején isteneik előtt ígérték meg, hogy kölcsön kapott tárgyaikat visszaadják. Róma legmagasabb tisztviselői január elsején esküt tettek a köztársaságra, a középkori a lovagok karácsony végén a lovagi erények védelmére. A mára széles körben elterjedt fogadalommal legtöbbször jótékonykodásra, egészségesebb életmódra, pozitívabb gondolkodásra ösztönözzük magunkat. Pankucsi Márta miskolci jogász-szociológus szerint érdekes, hogy ha valaki változtatni akar az életén, akkor ehhez miért van szükség az új év beköszöntére. A véleménye az, hogy ez a dátum az idő múlására, életünk végességére emlékeztet, amikor nincs mire várnunk.

A lapunk által megkérdezettek közül sokan, például az egri dr. Weisz Norbert és a gyöngyösi Komjáti László, sosem tesznek újévi fogadalmat.

– A korábban sikeresnek bizonyult magatartásminták rögzülése a habitus, ez határozza meg a jövőbeli viselkedést – magyarázza Pankucsi Márta. – A kitűzött cél eléréséhez vezető megoldások rögzülnek, és a későbbiekben szinte automatikusan ezek szerint járunk el. Ennek a beépült viselkedési mechanizmusnak számos előnye van. Megkímél a szüntelen választástól. Addig nincs is vele nagyobb baj, amíg a körülöttünk lévő világ változatlan.

A szociológus szerint megváltozik a helyzet, ha módosulnak a körülményeink, és az addigi magatartás nem hozza a várt eredményt. Változtatni akarunk addigi szokásaikon, hogy másként éljünk. A gyöngyösi Farkas Melinda arról beszélt, hogy régebben voltak újévi fogadalmai, de nem vette komolyan azokat. Ma már csak boldog új évet kíván és reméli, hogy bejön.

A noszvaji Zentai Péterné minden január elején nagy elhatározásokra szánja magát.

– Talán általánosnak tűnő, mégis mindig konkrét fogadalmat teszek – feleli Zentai Péterné. – Több időt szánok olvasásra, a lelki növekedésre és gazdagodásra, több energiát fektetek a családi és baráti kapcsolataimba. Sajnos, azért kell minden évben ugyanezt megfogadnom, mert néha nehezen megy, a sok tennivaló beszippant, de előfordul, hogy sikerül, és a valóban fontos és értékes dolgokkal tudok foglalkozni.

Reális célok kis lépésekkel

Dr. Moretti Magdolna egri pszichiáter szerint az életünk fordulópontjai, mint az év vége és az újév kezdete, olyan változást jelentenek, amikor elgondolkodhatunk azon, ami mögöttünk van, és ami vár ránk. Az átmeneteknél az ősi rítusokban is meghal valami, és születik egy új. A tavalyi év különösen embert próbáló volt, most még többen remélünk egy ígéretesebb új évet. Talán mélyebben is reflektálunk magunkra, és ez segíthet a valós célok kitűzésében. Bontsuk kis lépésekre az eléréséhez vezető utat, legyünk magunkkal szemben következetesek, de együttérzők is. Dicsérjük meg az apró sikereket. Minden változás, legyen az akár pozitív, egy kis krízist hord magában. A mindfulness-szemlélet, azaz a tudatos jelenlét, valamint a hála és a hit gazdag tárháza nagy erőt ad az újhoz vezető utunkon.

Pankucsi Márta véleménye az, hogy idén új helyzet előtt állunk. A világjárvány kikényszerítette a korábban megszokott életünk megváltoztatását. Nehezen viseljük, hogy nem élhetünk úgy, ahogy eddig. Naponta tapasztaljuk, hogy mindaz, ami eddig természetesnek tűnt, most nem kivitelezhető. Tehetetlennek érezzük magunk. Úgy találjuk, nem vagyunk urai helyzetünknek, életünknek, világunknak, és úgy tűnhet, a magunk erejéből semmit sem tehetünk.

– Talán mégis – javasolja Pankucsi Márta. – Eltöprenghetünk életünk megújításáról. Esetleg habitusunk és abból fakadó életvitelünk megváltoztatásának lenne most itt az ideje. Mit fogadhatunk most meg? Ha nem folytatható az eddigi életünk, akkor érdemes megpróbálnunk úgy élni, ahogy mindig is szerettünk volna. Válaszoljunk arra, hogy kik akarunk lenni, és ha választottunk, újévi fogadalmat tehetünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában